Bán Tibor marad Körmenden

A piros-feketék augusztus 20-án kezdik meg a felkészülést.

Újabb játékos sorsa dőlt el az Egis Körmendnél, ezt közleményben tudatta a klub.

Egy újabb szezonra írt alá Bán
Vágvölgyi Bálint

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy Bán Tibor a következő szezonban is az Egis Körmend játékosa lesz, miután megszületett a megállapodás a kosaras és klubunk között.

Bán Tibi társaival együtt – a tervek szerint – augusztus 20-án kezdi meg a felkészülést a 2018-19-es idényre.

A játékos így nyilatkozott a megállapodásról:

Az előző idényem Körmenden úgy sikerült, ahogy terveztem. Nagyon örülök, hogy ez előtt a közönség előtt szerepelhettem. Már az előző szezon előtt is elmondtam, hogy ez nekem régi vágyam volt! Így számomra nem is igazán volt kérdés, hogy szeretnék-e maradni. Mindenképpen szeretnék még többet mutatni magamból. Úgy érzem, hogy az előttünk álló idény erre jó lehetőséget ad majd."

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport