Egy hete komoly bejelentés érkezett hozzánk egy kedves olvasónktól: a Gencsapáti melletti Szentkutat elfoglalták a macskák. Olvasónk arról számolt be, hogy a beteges kóbor macskák élvezhetetlenné teszik a különben festői szépségű templomkertet és környékét. Azt is megtudtuk, hogy egy vemhes macska is köztük él, szóval vélhetően hamarosan még többen lesznek, és ha mindez nem lenne elég, akkor valaki vagy valakik még etetik is őket.
A történet hallatán egyből megszületett a fejemben a disztópikus kép, hogy lesoványodott, girhes macskák gerillák módjára uralják a dombot és a hozzá tartozó templomot. Szinte láttam magam előtt az óriási vemhes macskát, akinek a kegyeiért feltüzelt kandúrok vonyítanak éjt nappallá téve, miközben a megszeppent falusiak és egyházi alkalmazottak védelmi pénz gyanánt hordják a dombra a macskakaját.
Elhatároztuk, hogy így is odamerészkedünk
Eljött a nagy nap, beszálltunk a kocsiba, és tudtam, hogy innen már nincs visszaút. Arra gondoltam, hogy ha Földes András Afganisztán és Ukrajna után a háború sújtotta Libanonból is hazatért, talán nekem is van esélyem. Az autó kilincséért nyúlva utoljára megremegett a kezem, és tudtam, hogy ez lehet az utolsó jele a gyengeségnek; mostantól élesnek kell lennem, a legkisebb megingás is sokba kerülhet. Megindultunk a templom felé.
A templom előtt pedig meg is láttuk az első macskát. Az őrjárat - gondoltam magamban - biztosan ő figyelmezteti a többieket a betolakodók érkezésére. Tapasztalt kollégám, aki korábban már járt a helyszínen, legnagyobb meglepetésemre azt mondta: eltűntek a macskák.
És tényleg. Hiába kutattunk a macskafalka nyomai után, semmi arra utaló jelet nem találtunk, hogy itt valaha is macskatanya lett volna. A terület felett visszavették az ellenőrzést az emberek.
Balkáni macskatelep helyett svájci kisfalu
Olyannyira nyoma sem volt az olvasó által elpanaszolt és általam vizionált képnek, hogy el sem tudtam képzelni, hogyan lehettek itt egy héttel korábban balkáni állapotok.
Frissen volt nyírva a fű, a padok és a pihenők le voltak takarítva, a macskaköves tér látszólag ki volt söpörve, és úgy általában, feltűnő tisztaság fogadott bennünket. A már-már kínosan pedánsan rendben tartott templomkert mintha nem is egy magyar katolikus templomhoz, hanem egy svájci kálvinista gyülekezethez tartozott volna.
Macska pedig egy szál se, illetve pontosan egy példány, aki megmaradt hírmondónak. Kíváncsi voltam, hogyan vélekedik arról, hogy éppen a Nemzetközi Macskanapra (augusztus 8) szorították végleg ki őket a fészkükből, de nem akart szóbaállni velünk, inkább a mellette heverő döglött egérrel játszott.
“Egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az Eszmét védi, hanem a zsákmányt”
- idéztem magamban pontatlanul Márait, és végleg meggyőződtem róla, hogy szakmai munkám itt befejeződött.
Innentől én is éppen ugyanolyan jövevényként élveztem Szentkút csodálatos panorámáját, mint bármely más látogató. A kedves olvasóknak is csak ezt tudom javasolni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
