A kúszónövények jutnak az ember eszébe, amikor hetente változtatják az ártáblákat a benzinkutaknál. Azt is mondhatnám, divattá vált az üzemanyag-áremelés. Amikor több mint 300 forint lett a 95-ös litere, volt némi berzenkedés, hiszen - hogy akkor fogalmaztak – átlépte a lélektani határt. Aztán a médiában minden áremelésnél elhangzott, hogy a benzin ára ismét átlépte a lélektani határt. Pedig ugyebár ezt csak egyszer lehetett átlépni, amikor 300 forint lett az üzemanyag. Igazi háborgás, tiltakozás – ahogy az a rendszerváltás utáni benzinár robbanáskor történt - azóta sem volt, pedig az üzemanyagár immáron elviselhetetlen mértékű.
Emelnek, ha kell, ha nem
Ha indokolnak, akkor rendre visszatér az olaj árának világpiaci emelkedése, a forint gyengülése, az adómérték növekedése. De ha a Mol nem indokol, akkor is emelkedik a kutaknál az ár. Furcsa ez a piaci ármozgás. Néha-néha két-három forinttal csökkentünk, hogy aztán folyamatosan 4-5-6 forinttal emelhessünk. Érdekes módon a csökkentést kiváltó okok valahogy nemigen akarnak begyűrűzni, az emelésre azonban azonnal van indok.
Minderről egy napokban látott dokumentumfilm jut az eszembe, amelyik a második világháborúról készült. A narrátor szerint az amerikaiaknak komoly lelki traumát jelentett, hogy közvetlen hadicélok nélkül bombázzák Berlint, hiszen rengeteg civil lakos eshet áldozatul. De miután megtették, a többi városbombázás már könnyebben ment. Nos, valahogy így lehetett a benzináremeléssel is. Csak a 300 forintos lélektani határig voltak aggályok, aztán már úgy ment tovább, mint a karikacsapás. Ja kérem, azt a tetemes extraprofitot meg kell tartani, sőt, ha lehet, növelni kell.
Hallottam már olyant, hogy a magyar nyelvű külföldi rádióban akkor beszéltek az olajár világpiaci eséséről és a benzin árának az adott országban történő csökkentéséről, amikor nálunk éppen a benzinár emelését indokolták. Nem véletlen, hogy néhány környékbeli országban jóval alacsonyabb az üzemanyag ára, mint nálunk. Ja, hogy van ahol még többe kerül a benzin? Igaz, csak az összehasonlításnál még a médiában is kimarad a jövedelmi viszonyok arányosítása. Vajon ugyanolyan benzinár mellett mennyivel tud többet tankolni egy osztrák, szlovén, hogy egy németről, svájciról vagy franciáról már ne is beszéljünk.
De kinek jó az üzemanyagárak elszabadulása?
A forgalmazó hiába emeli az árat, a forgalom jelentős csökkenésével inkább ráfizet. Az anyagilag amúgy is túlterhelt lakosság egyre kevesebbet tankol, vagy éppen leállítja az autóját. A forgalom visszaesése miatt kevesebb autópályadíjat is lehet beszedni. Pangani fog az új és a használt autók piaca, egyre többször maradnak üresen a benzinkutak. Az üzemanyagár-növekedés begyűrűzik a tömegközlekedésbe, az emberek nem utazgatnak, ami kihatással lesz a kereskedelemre, a vendéglátásra és a szolgáltatásokra is.
A szállítási költségek növekedése gerjeszti az áremeléseket. Az adókkal, járulékokkal agyonterhelt vállalkozók létbizonytalansága fokozódik, főként ha nem, vagy csak részben számolhatják el az üzemanyagköltséget. Végül a kör bezárul.
A közelmúltban a kormány amúgy többször is hangoztatta, hogy ha továbbra is folyamatosan nő az üzemanyagár, be fog avatkozni. Hát beavatkozott. Még drágább lett.
