Berendelte a minisztériumba a Spar vezetőjét Nagy Márton, hogy "elbeszélgessen" vele

A miniszter szerint "minden kijelentésnek következménye van".

„Foglalkoztam a Spar kérdéskörével. Korábban már elmondtam: elítélem a vállalat kijelentéseit, amik következményekkel fognak járni” – mondta egy újságírói kérdésre válaszolva Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy hétfői sajtótájékoztatón az Index beszámolója szerint.

Azt is hozzátette, hogy „múlt héten behívtam a Spar vezetőjét, és elmondtam neki, hogy minden kijelentésnek következménye van, és haladéktalanul támassza alá, amit mondott. Kikérjük magunknak ezt a hangnemet. Fáradjanak ide, és mondják el, mire alapozzák ezeket a kijelentéseket, amiknek következményei lesznek”.

Arról ugyanakkor nem beszélt a sajtótájékozatón a miniszter, hogy milyen következményekről is lenne szó, mindössze annyit jelzett, hogy „önmagában következménye van annak, hogy nagy veszteséggel működnek”.

Korábban mi is több cikkben beszámoltunk a Spar és a kormány elmérgesedő viszonyáról, sőt meg is szavaztattuk Olvasóink szerint a Sparnak van igaza kormánnyal való konfliktusában, pedig akkor még nem is ismertük a szaftos részeket 2024. March 20. 16:04 olvasóinkat, akik amúgy a felé hajlanak, hogy a vitában inkább az üzletláncnak van igaza, mintsem a kormánynak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság