A MyFest ("én fesztiválom") tizenegy éve zajlik ugyanabban az időben, május elsején Kreuzberg kerületben. Erről a városrészről korábban már ebben a cikkben leírtuk a lényeget, úgyhogy most csak röviden: itt lakik a legtöbb bevándorló, ahogyan itt lakik a legtöbb színes egyéniség is, házfoglaló punkoktól a kendős törökökig, az utcák olyanok, mintha folyamatos graffitikiállítás részei lennének, nem ritka a semmiből felbukkanó szabadtéri buli valamelyik parkban, az ellenkulturális hagyományok pedig abban öltenek testet, hogy a Zöld Párt egyedül ebben a kerületben élvez többségi támogatást.
Egy kényelemhez szokott polgárnak elsőre ijesztő lehet, de aztán hamar a kedvenc kerületévé válhat, ha megérti a rezdüléseit, és képes velük együtt hullámzani, hogy ilyen Oravecz Oshósan fogalmazzak. Főleg, hogy bárkivel áll le beszélgetni, mindenki a világ legjobb fejének tűnik. Na, és most mindezt szorozzuk be tízszer, és már meg is kapjuk az erre a környékre szervezett május elsejét.
Az Oranienstrasse felbolydult szakaszán kábé ötven méterenként egy-egy újabb dj csapatta ponyva alatt, dub reggae váltotta a technót, majd egy nyikorgó punkkoncert jött, ahol meg nem ez volt, ott folyt a sör, lobogott a bevándorlók jogaiért kiálló molinó, és ezres fordulaton pörgött a török, afrikai, indiai konyha. Ja, hogy sok a szemét? Igen. De másnapra már semmi nem lesz belőle. Ja, hogy kemény a forgatagban való előrenyomulás? Lehet, de ha valaki elesne, abban a pillanatban öten ugranának oda segíteni neki.
Nem tudom felülírni a két évvel ezelőtti megállapításomat: Magyarországnak egy ugyanilyen tisztességes multikulturális beöntés kéne, mindenféle népestül, hipszter posztrokokó stílusban, hogy végre ráébredjünk, hogy a sokszínűség gyönyörködtet.
Kikk a képre a többi képhez:
