Rögtön azzal kezdeném, hogy soha ennyire ellentmondó és nem várt eredmény nem született még a Berlinalén az elmúlt 12 év alatt, mióta részt veszek rajta. Az Arany Medve-díjas Touch Me Not című angol-német koprodukcióban készült film minden újságtól a legrosszabb kritikákat kapta. Erről jöttek ki idő előtt a legtöbben és a legjobb, ami elmondható volt róla, az az, hogy aki végig bírta nézni, az a végén kevésbé szenvedett, mint az elején. A film - ami egy áldokumentumfilmnek álcázott játékfilm -arról szól, hogy egy ötvenes éveiben járó nő azt próbálja kitalálni, call-boyok, transzvesztiták és egy terapeuta segítségével, hogy frigid-e. Nem a történettel van baj, hanem azzal, ahogy Adina Pintilie román elsőfilmes rendező ezt tálalja nekünk. A szexet az állatiasság szintjére csupaszítja le, miközben folyamatosan az érintés fontosságát hangsúlyozza.
A lengyel TWARZ(Arc) című filmnek Ezüst Medve járt, a zsűri díját kapta meg, pedig sokkal sablonosabban nem lehetne mesélni a mai Lengyelországról, mint ahogy azt Malgorzata Szumowska teszi. Kissé unalmas már, hogy elég az a sikerhez, ha egy lengyel film kicsit fricskázza az egyházat.
És akkor lássuk a filmeket, amik akár nyerhettek is volna, szimplán csak azért mert jók voltak, mert ki lehetett őket bírni, mert elgondolkoztattak, vagy mert a színészek nagyot alakítottak. Az Eva című filmet Isabelle Huppert főszereplésével a kritikusok nem értékelték nagyra, pedig szerintem Isabelle Huppert zseniálisan alakítja a luxusprostituált szerepét. Teszi mindezt úgy, hogy egyetlen meztelen jelenet sem került be a filmbe és nem is forgattak ilyet. Huppert talpig ruhában, vörös rúzsával elegendően erotikus így is.
Mindenki azt gondolta újságírói körökben, hogy a Transit és Christian Petzold lesznek a 68. Berlinale fő esélyesei. A mű Anne Seghers azonos című regényét dolgozza fel, ami 1942-ben Marseille-ben játszódik, ahol a Németországból és Európa más részeiből érkező zsidók és kommunisták várják a kikötőben, hogy mikor hagyhatják el Európát. A helyszín a mai Marseille, utcáin a múlt figurái közlekednek, de közben találkoznak mai menekültekkel is, a történetek az örökkévalóságnak tűnő tranzitzónában játszódnak. Az elején mindez furcsa és nem nagyon értjük, hogy melyik idősíkban vagyunk, aztán a végére szépen kibontakozik a történet. A hab a tortán, hogy a főszerepet az idei Berlianle nagy felfedezettje, Franz Rogowski, a német Joaqiun Phoenix játssza, feleségét pedig Francois Ozon Frantz cimű filmjében debütált Paula Beer.
A 3 Days in Quiberon Romy Schneider, a Stern fotós Robert Lebeck és a Stern újságírójának Michael Jürgsnek a találkozását meséli el gyönyörű fekete-fehér képsorokban. A film a bretagne-i szanatóriumban játszódik, ahova Romy két forgatás közt pihenni vonult vissza. Az eredmény egy sokoldalú portré, egy magával ragadó színésznőről és nőről, aki kíméletlenül mindent odaad és kimond, amit valaha bármiről gondolt. Marie Bäumer szinte megszólalásig hasonlít Romy Schneiderre, a kamera végig az arcában van, így minden rezzenés, vagy mimika is a helyén kell, hogy legyen. Egyértelműen ő érdemelte volna a legjobb színésznőnek járó Ezüst-Medvét.
A versenyprogramban, de versenyen kívül indult Soderbergh mobiltelefonnal forgatott filmje, az Unsane. A történet egy zártosztályon játszódik és egy zaklatást elszenvedett nő kálváriáját kísérhetjük végig a pszichodrámában. Olyan kérdéseket feszegetve, hogy hol a határ a realitás és a képzelet közt, és hogyan működik az egészségügyi és biztosítási rendszer, aminek elvileg minket kellene védelmeznie.
Hosszan lehetne még sorolni a filmeket az In den Gängentől a Museon át az Ágaig, amik mind jobbak voltak a díjazottaknál. És ami még elmondható, hogy az idei fesztivál valahogy nem volt az igazi. Nem voltak kiemelkedő filmek, nem jöttek a nagy sztárok, a zsűriben is csak Tom Tykwer volt a húzónév, holott 2 éve még Meryl Streep és Clive Owen foglaltak helyet a zsűriben. Mindez talán Dieter Kosslick távozásával magyarázható. A Berlinale elnöke jövőre 18 év után távozik a posztjáról, a jövő évi szervezésbe, már intenzíven be kell vonnia utódját is. Kíváncsian várjuk...
