Azonnal be kellett zárni a Borsodi Víz 50 éve működő üzemét, mivel kiderült, hogy a kút, ahonnan a gyógyhatású ásványvizet nyerik, rákkeltő anyaggal szennyezett - számolt be a Blikk.
A szennyező anyag, amely még 260 méter mélyen is kimutatható, a PVC gyártásához is használt vinil-klorid, és a WHO- és az EU-besorolások szerint 1-es kategóriájú rákkeltő.
Szalay László, a Borsodi Víz tulajdonosa a lapnak elmondta, ők minden előírást betartottak, ezért biztos abban, hogy nem a cég a felelős a mérgezésért, és felkért egy igazságügyi szakértőt, derítse ki az igazságot.
Németh Csaba igazságügyi szakértő, hidro- és mérnökgeológus szerint évtizedekkel ezelőtt, a BorsodChem révén kerülhetett a talajba a szennyező anyag: szigetelés nélküli agyagmedencében tárolták a veszélyes anyagokat betonmedencék helyett, a vinil-klorid pedig ekkor kerülhetett a talaj mélyebb rétegeibe is, és a mérgezés most érte el a kút környékét.
A szakértő egyébként a megengedett érték (0,5 mg/I) közel hússzorosát, 9,9 mg/I vinil-kloridot mutatott ki a vízben és a talajban is.
A BorsodChem ugyanakkor saját szakértőjére hivatkozva jelezte a lapnak, hogy az
egyértelműen cáfolja a kárigénnyel fellépő BRAND Hungary Kft. állításait és a szennyeződést cégünk működésétől független okra vezeti vissza
, ezért a vállalkozás kárigényét visszautasították.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!