Úgy tűnik, talán végre véget ér a nagy szombathelyi kézilabda háború
"Tiszta viszonyokat a szombathelyi kézilabdában!" 2017. October 05. 17:54 , ugyanis most már bírósági végzés van arról, hogy a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia négy játékosának rendkívüli felmondása jogellenes volt, a sportolók játékjoga továbbra is az SZKKA-t illeti meg.
Négy átigazolással kezdődött
Történt ugyanis, hogy Győrffy Réka, Mórocz Alexandra, Tömő Alexandra és Szecsődi Vivien élő szerződésük ellenére úgy döntöttek, hogy máshol, jelen esetben a város másik csapatánál, a Haladás VSE-nél képzelik el a jövőjüket.
Ezzel alapvetően még nem is lenne semmi probléma, a sportban megesik néha az ilyen, bár azért az mindenesetre furcsa, hogy a lányok nem sokkal korábban írtak újra alá az SZKKA-hoz…
Úgy tudjuk, a Haladás részéről első körben senki nem kereste meg az átigazolás miatt a helyi riválist, hanem a szövetségen keresztül próbálták meg átigazolni a lányokat. Miután az érintettek rendkívüli felmondással éltek klubjuknál, az SZKKA munkaügyi perben próbálta meg érvényesíteni igazát.
Ha a politika beteszi a lábát
Az egészből aztán végül hatalmas politikai ügy lett. Ki gondolta volna? A megmentő szerepében érkezett Hende Csaba, aki a nyáron kapott is az alkalmon, és rögtön a lányok segítségére sietett körbejárta a kormánypárti Vas Népét és a Szombathelyi7Nap című lapokat, hogy egy jót
czeglédyzzen
.
Feltűnő és véletlen egybeesésnek nehezen vélhető, hogy jelenleg a Czeglédy-ügyben az SZKKA volt vezetőedzője és technikai vezetője egyszerre vannak előzetes letartóztatásban. A bíróság döntése szerint megalapozott a gyanú, hogy jelentős szerepet játszottak a dr. Czeglédy Csaba-féle bűnszervezetben. Súlyos politikai hibának tartom, hogy a szombathelyi városvezetés egy része – sokszori figyelmeztetés ellenére – számtalan módon segítséget nyújt az SZKKA-nak. Reménykedem, hogy eljön az idő, amikor az – egyébként Pődör Zoltán által meghatározott szempontok alapján – felépült gyönyörű Haladás Sportkomplexumban játszik majd zöld-fehér mezben városunk legmagasabb osztályú, egyetlen női kézilabdacsapata
- nyilatkozta akkor rendkívül sportszerűen a házi médiának.Nyilván azt a szövetségben és a bíróságon is jól tudják, hogy élő szerződéssel senki sem válthat klubot csak úgy, így nem csoda, hogy az elsőfokú határozat is az SZKKA-nak adott igazat.
A kérdés azonban csak az, megért ennyit ez az egész tortúra? Ennek a levét az a négy sportoló lány itta meg, akiket a háttérből hitegettek, veszélybe sodorva ezzel fejlődésüket és meggátolva sportkarrierjük építését, hiszen a két szék között a pad alá estek, azóta sem játszhattak sehol. Csak remélni tudjuk, hogy nem szegte kedvüket a sportolástól ez a felesleges politikai hercehurca.
Az SZKKA közleménye:
Döntött a bíróság: a játékosok játékjoga klubunkat illeti!
Január 25-én hozott első fokú döntés értelmében volt játékosaink rendkívüli felmondása jogellenes volt.
A Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósága tegnap első fokon megállapította, hogy 4 korábbi játékosunk – Győrffy Réka, Mórocz Alexandra, Tömő Alexandra és Szecsődi Vivien – rendkívüli felmondása egyesületünk felé jogellenes volt.
Klubunk jogásza honlapunknak elmondta, hogy mindez a sporttörvény szerint azt jelenti, hogy a játékosok játékjoga a szerződésük lejártáig a sportegyesületet illeti.
A pontos bírósági határozat 2 héten belül lesz elérhető. Az ítélet nem jogerős.