A Perkupa–Zádorfalva találkozót a 37. percben félbe kellett szakítani, miután a hazai csapat 17 éves játékosa megverte a bírót, mert nem tetszett neki a játékvezető egyik ítélete. A dolognak azonban itt nem lett vége, a továbbiakat a bazfoci.hu beszámolója alapján idézzük, a lap megszólaltatta Barkó Tamást, a Miskolci Nyomozóügyészség vezető ügyészét:
Jobb helyen a fiúk otthon - mondták
Barkó Tamás elmondta, az edelényi rendőrkapitányság három járőre bűncselekmény gyanúja miatt akarta előállítani a 17 éves játékost, a rendőrök a fiatal férfi lakcímére mentek, ahol az udvaron tartózkodó szülők fenyegetőzve, szitkozódva közölték velük, hogy szerintük fiuk jobb helyen van otthon, így nem engedik, hogy a rendőrök elvigyék.
Az ügyész elmondta, a 17 éves játékos édesanyja az egyik rendőrt megragadta, és behúzta őt az udvarra, a fiatal férfi pedig felkapta az udvaron lévő kerékpárt, és azt az egyik intézkedő rendőrhöz vágta, aki a földre esett, majd apa és fia együttesen elkezdték őt rugdosni, ütlegelni.
A rendőrök a felszerelést is hátrahagyták
A rendőrök közül ketten a lőfegyverüket is elővették, kibiztosították, miközben harmadik társuk rádión erősítést kért. A fegyverek látványára az agresszív magatartást tanúsító emberek egy rövid időre megtorpantak, a rendőrök ezt kihasználva az autójukhoz hátráltak, majd felszerelésük egy részét is hátrahagyva az erősítés megérkezéséig elhagyták a helyszínt.
Az intézkedésben részt vevő rendőrök egyike súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sípcsonttörést, kollégája könnyebb sérüléseket szenvedett, míg a harmadik rendőr, egy nő nem sérült meg. A nyomozó ügyészség a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalembert és szüleit őrizetbe vette, gyanúsítottként hallgatta ki őket, és indítványt tesz az előzetes letartóztatásukra. A bűncselekmény esetleges további elkövetői kilétének megállapítása a nyomozás feladata – jegyezte meg Barkó Tamás.