Bravó! Idegenbeli győzelemmel folytatta az EuroCupot az Egis Körmend

17 pontot vertek Ferenczék izraeli ellenfelükre.

Az izraeli bajnokság harmadik helyezettjénél lépett parkettre szerda este az Egis Körmend férfi kosárlabda csapata. A vasiak győzelemmel fejezték be az előző évet, ráadásul nemzetközi sikert arattak, akkor otthon. Titkon tehát minden szurkoló azt remélte, hogy most az idei első idegenbeli fellépésük is hozza a kettő pontot és a csapat közelebb léphet a bravúr számba menő továbbjutáshoz.

A meccs aztán elképesztő hazai rohammal indított. A hazaiak mintha az életükért küzdöttek volna a pályán, és egyébként volt is miért. Hiszen a Herzlija eddig nyeretlen az EC második körében. (Ekkor még nem sejtették, hogy a záró sípszó után, is azok maradnak.) Jól ráijesztve ezzel a körmendiekre. A második negyedben aztán már a vasiaknak állt a zászló. Smith kezdő triplája remek ómennek bizonyult a folytatásra nézve és a rövid idő múlva időkérésre kényszerítették az izraelieket. A vendégek lendülete ugyan kicsit megtört ám a nagyszünetre már a körmendiek örülhettek vezetésnek.

Ferencz a meccs hőse volt, egymaga 26 pontot termelt
fiba.com

A második félidőben a Körmend már magabiztosan tartotta kezében a meccset. 15 pontos vasi vezetéssel vette kezdetét az utolsó 10 perc. 5-0-ás rohammal ijesztett rá a piros-feketékre ellenfelük. Potocnik azonban időt kért és rendezte a sorokat. A végén 17 pontos győzelemnek örülhettek a körmendiek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport