Borkai és a Fidesz kilátásai Győrben

Nem várható gyökeres változás.

Jelenleg úgy tűnik, Borkai Zsolt győri polgármester eltökélt szándéka, hogy a botrányai ellenére kitöltse az ötéves mandátumát. - írja a blikk.hu. Azonban hiába mondott le a választás után a fideszes párttagságáról, nemcsak az ellenzék, hanem egykori fideszes párttársai részéről is hatalmas nyomás nehezedik rá, mivel sok kormánypárti polgármester és önkormányzati képviselő Borkait okolja, hogy nem választották őket újra.

A Publicus Intézet hét végén megjelent kutatása is megerősíti, hogy Borkai botránya jelentősen hatott a választókra, 160 ezer ember kifejezetten emiatt ment el szavazni, 60 ezer fideszes szimpatizánst pedig távol tartott az urnáktól. Ha Borkai bírja a nyomást és nem mond le, akkor a győri közgyűlés buktathatja meg, erre a jogszabály szerint legkorábban hat hónappal a választás után nyílik lehetősége, vagyis április közepén.

Ez a közgyűlés feloszlatását jelentené, vagyis nemcsak polgármester-, hanem helyi képviselő-testületi választást is. Ez nem mentes minden kockázattól a fideszes többség számára, mivel az ellenzéknek esélye nyílna a fordításra, különösen, hogy most októberben négy választókerületben a jobbikosok kilépése miatt nem volt ellenzéki jelölt.

Boldog békeidők
MTI

Ha a közgyűlés helyén hagyja a polgármestert, akkor még a büntetőeljárások is befolyásolhatják a sorsát. Nyomozás indult ellene, miután többek között az Audi telekvásárlása, fiának milliós havi apanázsa és egyéb korrupciós ügyek miatt feljelentették, Horvátországban is vizsgálják jachtozását. Ha bármely ügyben jogerősen szabadságvesztésre ítélnék, akkor méltatlanság miatt megszűnne a tisztsége.

Két és fél évig valószínűleg helyén marad Borkai, mert a kormánypártoknak most nem érdekük, hogy választás legyen, ugyanis elveszíthetik azt. A 2022-es parlamenti választásokig nem is várható semmilyen előremozdulás az ügyben, és majd a voksolás eredményének tükrében léphetnek. Arra, hogy Borkai maga mondjon le a közeljövőben, kevés esélyt lát az elemző. Borkai szeret polgármester lenni, és hiába viselte meg őt a botrány, ebből van az egzisztenciája.

Bár Borkai korrupciógyanús ügyletei és családja feltűnő gazdagodása miatti botrány óta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, mindössze egyszer tett egy rövid sajtónyilatkozatot, de kérdezni akkor sem lehetett tőle. Az október 23-ai ünnepségen sem jelent meg, helyette az egyik alpolgármestere tartott beszédet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet