Döntött a bíróság, a szombathelyi önkormányzat nem vásárolhatja meg a volt Brenner-villát

Közben az épület lassan összeomlik.

A bíróság másodfokon elutasította a szombathelyi önkormányzat kérését, ami azt jelenti, hogy a város nem vásárolhatja meg a volt Brenner-villát.

Ezt a városi közgyűlés csütörtöki ülésén jelentette be Melega Miklós képviselő (Fidesz). Mint mondta, a jegyző tájékoztatása szerint a bírósági határozat még nem érkezett meg az önkormányzathoz, de a lényegét már tudni lehet.

Az épület egyre rosszabb állapotban van
Mészáros D. Zsolt

Melega kifejtette, sajnálja, hogy az épület nem lehet a városé, és javasolta, hogy az önkormányzat vizsgálja meg, hogyan lehet hatni a tulajdonosra. Hiszen a volt Brenner-villa védett épület, és a város építészetének jeles darabja.

Nemény András polgármester (Éljen Szombathely!) egyetértett a képviselővel, hogy a lehető legtöbbet ki kell hozni a helyzetből. Ezért polgármesteri megbízotti feladatot ajánlott Melega Miklósnak, arra kérve, hogy vegye fel a kapcsolatot a tulajdonossal. Megígérte, ehhez bármilyen segítséget megkap a városvezetéstől. Melega a megbízást elfogadta.

Közel két évig tartott az ügy

Az épület megvásárlásáról 2021. augusztus 2-án, rendkívüli közgyűlésen Megveszi a város a volt Brenner-villát, viszi a Falco-gyár a szombathelyi Kolozsvár utcai sporttelepet 2021. August 02. 15:03 döntöttek. Kiderült ugyanis, hogy az épület tulajdonosa, a Service Immobilien Vagyonkezelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. felszámolás alatt áll. A felszámoló eladásra hirdette meg a kft. vagyontárgyait, köztük a Brenner-villát. Az árverést aztán a GM Elektro-Mechanika Kft. nyerte meg 28 millió forintos ajánlatával.

Az épület egyre rosszabb állapotban van
Mészáros D. Zsolt

Viszont az önkormányzatnak elővásárlási joga van, és az ingatlanszakértő szerint ezen az áron mindenképpen érdemes megvenni az épületet, ezért döntöttek a megvásárlásáról.

Az épület azonban közben egyre rosszabb állapotban van, tavaly nyáron újabb tűz ütött ki Újabb tűz volt a már leégett szombathelyi Brenner-villában 2022. August 12. 20:43 benne, a tetején pedig fák is nőttek A fák csak a Brenner-villa tetején nőnek az égig 2022. October 05. 15:22 már.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet