Komolyzenétől volt hangos a szombathelyi Ferences templom

Nem csak fotókat, hanem videót is hoztunk a Capella Savaria teltházas hangversenyéről.

Lenyűgöző hangversenyt adott csütörtök este Szombathelyen a Capella Savaria kamarazenekar. A rendezvényt a zsúfolásig megtelt Árpádházi Szent Erzsébet ferences templomban tartották meg, ahol Pergolesi: Stabat Mater című művét adták elő a zenészek.

Capella Savaria koncert a Ferences templomban
Alkalomhoz illő helyszín a szombathelyi Ferences templom.
Mészáros D. Zsolt

A művészeti vezető, Kalló Zsolt elmondta, hogy fontos számukra, hogy igazodjanak az aktuális eseményekhez, így a húsvétra való felkészülés alkalmából választották ezt a darabot, ami Jézus megfeszítését dolgozza fel Mária szemszögéből. A művet egyébként a már beteg Pergolesi az 1700-as évek közepe táján írta, amit a halálos ágyán, utolsó napjaiban fejezett be.

Capella Savaria koncert a Ferences templomban
A helyszín zsúfolásig megtelt.
Mészáros D. Zsolt

A zenekar főleg szombathelyi zenészekkel ad elő, de szívesen dolgoznak együtt vendégművészekkel is. A csütörtöki koncert egyik szólistája beugrósként a Virtuózok című tehetségkutató tavalyi győztese, Kristóf Réka, míg a másik a szombathelyi Czeller Krisztina volt.

Capella Savaria koncert a Ferences templomban
Mészáros D. Zsolt

A Capella Savaria előadását legközelebb május közepén hallhatják Szombathelyen, a Bartók teremben. Aaz ukrajnai menekültek megsegítésére szerveznek jótékonysági koncertet, melyen Joseph Haydn-műveket adnak majd elő.

Capella Savaria koncert a Ferences templomban
A képekre kattintva tekintsék meg teljes galériánkat!
Mészáros D. Zsolt

A lélegzetelállító előadásról rövid videónkban hallgathat meg egy részletet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra