Megszűnt a legjobb magyar hír-gonzó-blog, a Szily László vezette Cink.hu

Az egykori Indexes halbuzi és melírozott tollforgató egy búcsúposztban... búcsúztatott.

Az amerikai Gawker médiabirodalom arról lett híres, hogy 2003-as alapítása óta szabadszájú, végletesen szubjektív és a celebmagánéletet sem kímélő blogposztjaival a legnagyobb hagyományos webes újságokat kezdte szorongatni. Idén már 23 millió kattintásuk volt egy hónapban, az ugye laza két magyarországnyi lakosság. Hogy forradalmat indítottak az újságírásban, ami a láncaitól eloldozott nyelvezetet illeti, az nem is kérdéses.

Baráti és kollegiális szálak révén - na meg azért, mert sok magyar fejlesztő dolgozik a Gawker programozói között - bő három éve létrejött az első hazai Gawker-blog is, a Cink.hu, amelynek már a neve is egyfajta mission statement volt.

Ma azonban bezárta a kapuit. Vagyis a szerkesztőfelületeit.

Szily László, alapító az alábbi szavakkal köszönt el:

A Cink azért szűnik meg csak így hipp-hopp, mert eleve nem normális sajtótermék volt, hanem alkalmi projekt. Hirdetések és bevételek nélküli játszótér, amit kísérleti céllal alapítottunk, és mivel nagyjából mindent kipróbáltunk, amit akartunk, lejárt a projekt életciklusa, és nincs különösebb értelme fenntartani. Ez a globális indok. A konkrét kiváltó ok meg az, hogy a végén, miután már minden rubrikát kiikszeltünk, nem tudtunk elég nagyra nőni.

Nyugat.hu

A teljes poszt itt olvasható.

Ami minket illeti, mi szerettük a Cinket, és elvileg ők is szerettek minket, több anyagot is vettünk át egymástól. Kíváncsiak vagyunk, lesz-e folytatása másképpen, más formában, bár Szily azt írja, erre most nem merne fogadni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál