Éppen egy éve, hogy az Index egy alapos tanulmányt közölt arról, mennyire rohamosan nő a császármetszéses szülések száma. Amíg indokolt esetben 15-19 százaléknak kellene lennie a mesterséges úton világra jött csecsemők arányának, addig a tavalyi adatok szerint a listavezető budapesti Honvéd Kórházban ez 55 százalék. A szombathelyi Markusovszky holtversenyben az ötödik ezen a listán a maga 45 százalékával. Az ország egyetlen olyan intézménye, ami a nemzetközi „ajánlás” alatt tudott maradni, az a Kazincbarcikai Kórház 11 százalékkal.
De mi lehet annak az oka, hogy Magyarországon ennyire sokan döntenek amellett, hogy nem természetes úton szülik meg a gyereküket? Kinek a felelőssége, hogy jóval a nemzetközi kutatások szerinti indokolt arányszám felett járunk? Dézsi Réka születéssegítővel, dúlával beszélgettünk.
Réka tizenkét évvel ezelőtt, az első gyereke születésekor tapasztalta azt, hogy a kórházakban a test mellett kevés figyelmet fordítanak a lélekre. Ami érthető is, hiszen a zsúfolt szülészeten ez nem a stáb dolga. Ekkor határozta el, hogy születéssegítő lesz. Tanult Németországban, Amerikában, 2010-től pedig maga is tanít, nem csak Magyarországon, de a szomszédos országokban is. A dúlák nem részesei a hivatalos magyar egészségügyi rendszernek, így külső szemmel olyasmit is észrevehetnek, amit a kórházi stáb esetleg nem.
Egy kismamától hallottam, hogy azért ragaszkodott a császárhoz, mert nem akarta, hogy a hüvelye kitáguljon.
Ez mutatja, hogy azon túl, hogy a császármetszéses szülés egy könnyen tervezhető, gyorsan levezethető beavatkozás, az egészségügyi stábnak könnyebb utat jelent, bejátszik az emberek részéről a tájékozatlanság és a tudatlanság is. A kismamák gyakran nincsenek eléggé felkészülve a szülésre, pedig rengeteg könyv és netes anyag van ezzel kapcsolatban. Arról nem beszélve, hogy ott vannak a szakemberek, akik aztán mindenben tudnának segíteni, csak merni kellene kérdezni.
A hüvely például egy szülés alatt semmivel sem tágul ki jobban, mint a várandóság alatt. Ezek félelemre alapuló félinformációk. Rengetegen mondják, hogy "inkább a hasamat vágják meg, mint a puncimat", pedig ez hülyeség, mert egy gátmetszésnél is leginkább a bőrt vágják meg, esetleg egy picit belevágnak az izomba. Azonban a császármetszésnél szétvágják a hasat, egészen a méhig bevágnak, ami egy nő legmélyebben ülő szerve. Onnan a gyereket kiemelik, majd "visszatuszkolnak" mindent a helyére. Épeszű ember akarja ezt?
Csak hát ugye nincs arra idő meg energia, hogy elmagyarázzák a kismamának azt, hogy normálisabb lehet egy élettani dolgon átmenni, mint egy nagy hasi műtétből felépülni. Egy császármetszés után egy másfél literes palackot nem tud megemelni a páciens, akkor hogyan látja el a kismama a babát?
Jobban fáj a felépülés?
Persze, hogy jobban fáj. Csak ezek azok az információk, amit a kismamák aztán egymásnak már nem mondanak el. A természetes szülésnél pedig maximum a gátsebe fáj a kismamának. A szülésznők, ha kicsit ügyesebben végzik el ezt a beavatkozást, akkor minimális a felépülésnél a fájdalom. De vannak olyan országok, például Ausztria vagy Dánia, ahol nem is metszik meg a gátat.
Lehet egyébként felelőst megnevezni az indokolatlan császárok magas száma miatt?
Nehéz megállapítani, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. Az egészségügy választja inkább a tervezhetőbb megoldást, vagy a kismamák igényeihez igazodnak az orvosok. Ezt megmondani nem lehet. Mindenesetre a szülést akarni kell. A társadalom még mindig elvárja a nőktől, hogy bizonyos korig szüljenek. Van, aki pedig nem is igazán akar gyereket, csak ugye megint ott vannak az elvásárok. Ők is a császár mellett fognak dönteni, mert egy tudat alatti nem akarás a testre is ki fog hatni.
Közrejátszik szabad orvosválasztás megszűnése?
Nem feltétlen járul hozzá a problémához, mivel szülésznőt most is mindenki maga választhat. Nem kell orvos egy alacsony rizikójú várandóságot végig kísérni, elég a szülésznő.
Én azt mondanám, hogy ami sokkal többet használna a kismamáknak, az az, hogy a felelősséget ne hárítsák át az orvosi stábra. Nagyon sok olyan kismama van, aki úgy megy be a szülőszobára, hogy hát az orvos az úgyis tud mindent. De nem az orvosnak kell megszülnie a gyereket, hanem a várandós asszonynak. A saját testét kellene mindenkinek úgy ismernie, hogy döntéseket meg tudjon hozni. Ha tudja a kismama, hogy hogyan tudja kezelni a fájdalmat, akkor ezt tudja alkalmazni szülés közben is. Az önismeret lenne a kulcsa a jó szülésnek is. A szülésnek nincs univerzális receptje, amit minden alkalommal elő lehet húzni és alkalmazni.
Csak sajnos a jelenlegi egészségügyben lassan a portás is fehér köpenyt húz, hogy elegendő létszámmal tudjon működni a rendszer.
Pontosan. Nincs idő, nincs energia, nincs személyközpontúság. Az, aki azt mondja, hogy egy nap meg lehet nézni negyven kismamát lelkiismeretesen, az hülye. De ugyanez a probléma az egészségügy minden osztályán. Arról nem is beszélve, hogy a túlterheltség mellett még az orvosoknak több olyan dologgal is kell foglalkozniuk, ami nem az ő dolguk. Mert például a kismama lelki világát nem nekik kell gondozniuk, sokszor mégis rájuk marad.
Egyébként ördögtől való a császármetszés?
Ha vesszük a WHO ajánlását, akkor egy olyan kórházban, mint a szombathelyi, tíz, maximum 15 százaléknak kellene lennie az aránynak. A statisztikák azonban azt mutatják, hogy minél magasabb az arány, annál magasabb a kockázat is. Nagyon sok mellékhatása van a császármetszésnek: elsőként ott vannak az összenövések. Nincs olyan kismama, akit császárral műtöttek, és nincsenek összenövései. Az anyai, magzati elhalálozás ötször nagyobb, mint természetes szülés esetén.
Ráadásul ott van az érzéstelenítő, amit kap az anyuka. Azt mondják, hogy a gyerekre ez semmiféle kihatással nincs, pedig dehogy nincs: a gyerek sokkal tónustalanabb, sokkal nehezebben kezd el szopni, sokkal nehezebben érkezik meg és adaptálódik. Ezért van az, hogy minden ilyen módon született gyerekhez neonatológus kell, hogy járjon. Egy hüvelyi szülésnél az előmunka több, a császárnál viszont sokkal, sokkal több az utómunka.
Igaz az urbánus legenda, hogy a császáros gyerekek sokkal kevésbé életrevalóbbak?
Azt kell, hogy mondjam, van benne igazság. Amikor ugyanis a baba áthalad a szülőcsatornán, eleve egy csomó élettani hatás éri. A császáros babáknál - akik ráadásul ugye mindenképpen koraszülöttek - ez nincs meg. Ez nem azt jelenti, hogy az a gyerek, aki műtéti úton születik meg, sosem lesz épkézláb, csak többet kell neki dolgozni érte. Nehezebben állnak bele egy probléma megoldásába. De ugyanez érvényes azokra a gyerekekre is, akik hüvelyi úton születnek meg, csak éppen az orvos nyomja ki őket. Nincs meg a születés, a magunkért való megküzdés első élménye, ami beleég a tudatalattiba.
