Tollaslabda
A tollaslabdázó Sárosi Laura első mérkőzésén két játszmában kikapott a kilencedik helyen kiemelt indiai Pusarla Venkata Sindhutól.
Fura volt felmenni a pályára és ennyi ember előtt játszani, nehezebb kiállni úgy, hogy ötvenöt hellyel előrébb van a világranglistán és sokkal tapasztaltabb játékos nálam. Végig nagyon izgultam, teljesen más ez, mint azok a versenyek, amelyeken én játszom, nem szoktam toptizes játékosok ellen pályára lépni, ez egyelőre még nem az én szintem, talán majd Tokióban, ha kijutok
- nyilatkozta Sárosi, aki az MTI-nek elmondta, kissé furcsa volt számára a légkondicionáló is, ugyanis így fújta a levegő a labdát, amely így néha gyors, néha pedig lassú volt.A következő mérkőzésén a hongkongi születésű kanadai ellenfelével szemben sem lesz könnyű dolga, hiszen egy korábbi toptizes játékosról van szó.
Sárosi Laura megjegyezte, kissé zavarja, hogy a mezőnyben azért gratulálnak neki, mert a fair play cselekedete miatt szabadkártyát kapott, hiszen végül ő a világranglistáról került a mezőnybe.
Nem jó érzés, hogy így jött vissza ez az egész.
Sárosi a csoport második mérkőzésén szombaton a világranglistán 20. kanadai Michelle Li ellen lép pályára.
Sportlövészet
Miskolczi Julianna kvalifikációs eredményénél lényegesen jobb teljesítménnyel, 577 körös eredménnyel a 22. helyen végzett a kisöbű sportpuska 3x20 lövéses összetett számában.
Igazából boldog vagyok, mert egész jó lett a térdelőm, a fekvő az annyira talán nem, de ez még belefér, és az álló sem lett annyira borzasztó, mert ahhoz képest, hogy nyolcassal kezdtem, egész jól összeszedtem magam
- nyilatkozta az MTI-nek Miskolczi, hozzátéve, hogy lánya születése után szinte egyáltalán nem lőtt 50 méteren, mert az nagyon időigényes, de a jövőben mindenképpen tervezi, hogy nagyobb hangsúlyt fektet rá.
A légfegyveres 22. hely miatt nagyon csalódott voltam, azt nehéz volt elfogadnom, sokkal többet vártam, ezzel a 22. hellyel viszont meg vagyok elégedve.
Cselgáncs
A 78 kg-os Joó Abigél kikapott a vigaszágon, így hetedikként zárt a riói olimpia cselgáncstornáján.
A kétszeres Európa-bajnok magyar dzsúdós a címvédő amerikai Kayla Harrisontól elszenvedett negyeddöntős veresége után, a bronzéremig tartó vigaszágon elsőként a Pekingben olimpiai ezüstérmes kubai Yalennis Castillóval csapott össze. Kettejük eddigi két meccsét Joó nyerte, a harmadikban azonban a kubai bizonyult jobbnak jukóval.
A KSI 26 éves versenyzője második olimpiáján vett részt, négy éve ötödik lett Londonban.
A 100 kg-os Cirjenics Miklós elvesztette első mérkőzését, ezzel búcsúzott.
A paksi dzsúdós a világbajnoki ezüst- és bronzérmes német Karl-Richard Freyt kapta ellenfélnek a 16 közé jutásért, akit eddig egyszer - a májusi, bakui Grand Prix-versenyen, ahol második lett - megvert, négyszer viszont kikapott tőle.
Nyerni akartam, talán túlságosan is, le akartam zárni a talákozót
- mondta Cirjenics.Evezés
A B döntőben harmadik, összesítésben pedig kilencedik lett a Juhász Adrián, Simon Béla férfi kormányos nélküli kettes.
Eredmények:
evezés, férfi kormányos nélküli kettes, B döntő:
1. Jakub Podrazil, Lukas Helesic (Csehország) 7:00.04 perc
2. Roel Braas, Mitchel Steenman (Hollandia) 7:01.88
3. JUHÁSZ ADRIÁN, SIMON BÉLA 7:03.34
Vízilabda
Vereséggel folytatta szereplését a magyar női vízilabda-válogatott: Bíró Attila Európa-bajnok együttese csütörtökön 11-10-re kapott ki a spanyol csapattól.
A találkozó legeredményesebb játékosa Bujka Barbara volt öt góllal.
A magyar válogatott, amely kedden 13-11-re verte a kínai csapatot, szombaton a címvédő és világbajnok, s már két győzelemmel álló amerikaiakkal játszik. A csoportból mindegyik csapat bejut a negyeddöntőbe.
Női vízilabdatorna:
B csoport, 2. forduló:
Spanyolország-Magyarország 11-10 (2-2, 4-4, 4-1, 1-3)
Maria Lenk Uszoda, 600 néző, v.: Deslieres (kanadai), Putnikovic (szerb)
gólszerzők: Godoy 2, Munoz 2, Aymerich 2, A. Llaquet 2, Ariza 2, Ventosa 1, illetve Bujka 5, Keszthelyi 2, Szűcs 1, Csabai 1, Kisteleki 1
emberelőny/gól: 20/3, illetve 16/5
Spanyolország:
Ramos - A. Llaquet, Munoz, Carrasco, Reyes, Aymerich, Godoy, Ventosa -
cserék: Arrones, E. Llaquet, Ariza, Fernandez, Pascual
Magyarország:
Gangl - Antal, Kisteleki H., Szűcs, Keszthelyi, Bujka, Garda -
cserék: Takács, Czigány, Takács, Illés, Tóth, Csabai
Úszás
Kapás Boglárka 800 méter gyorson, Hosszú Katinka pedig 200 méter háton országos csúccsal, míg Cseh László 100 méter pillangón a második legjobb idővel jutott tovább a riói olimpia úszóversenyeinek csütörtöki előfutamaiból.
Ugyanolyan iramban úsztam a végén, nem erősítettem, nem hajráztam
- nyilatkozta Kapás.Jó úszás volt nagyon, nem adtam bele mindent, de azért elfáradtam, tegnap a váltóban kihajtottam magam, hajnal három órakor feküdtem le, éreztem is a mozgásomon, hogy voltam már pihentebb, de nagyon jó időt úsztam. Végre kezdem érezni azt, hogy nyolcszázon is kijön, aminek ki kell jönnie.
Hozzátetette, Ledeckyvel teljesen felesleges foglalkozni, őt egyszerűen ki kell venni. A dobogóról egy hely már foglalt, ezért nehéz kicsit a 400-asoknak és a 800-asoknak, hogy mindössze két helyért küzdhetnek, de így szép, ha ilyen erős a mezőny
- mondta Kapás, aki szerint 8:15 alatti időre lenne szükség az éremszerzéshez.A szám másik magyar résztvevője, Risztov Éva 8:33.36 perces eredménnyel nyerte futamát, amivel összesítésben a 14. lett.
A Rióban már három aranynál járó Hosszú Katinka utolsó számában, 200 méter háton állt rajthoz, és ezúttal is bizonyította, elképesztő formában van, hiszen 2:06.09 perces országos rekorddal nyerte a futamát, összesítésben pedig több mint másfél másodperccel előzi meg a második kanadai Hilary Caldwellt.
A szám másik magyarja, György Réka 2:12.99 perccel a 22. helyen zárt.
Az első száz jó volt, de ahogyan ráfordultam a másodikra, olyan volt, mintha súlyokat kötöttek volna a lábamra és a karomra. Fogalmam sincs, mennyire kezdtem erősen, de utána történt valami, amit nem tudtam kontrollálni
- mondta György Réka.Cseh László 100 méteren is ranglistavezetőként (50.86) állt rajkőre, és egy remek hajrával a második legjobb előfutamban úszott idővel, 51.52 másodperccel jutott az elődöntőbe.
Nem volt ez rossz így reggel, de a kezdés nagyon lassú volt, kell egy kis önbizalmat gyűjtenem, mert nagyon mélyről kell visszajönnöm
- mondta Cseh.Ez csak olimpián jön elő nálam speciálisan, sajnos az ötkarika néha agyonnyomja az embert, de ahogy látom, nem csak engem. Vannak akik sajnos hasonló sorsra jutottak. Most száz pillangón meg kell mutatni, hogy azért nem vagyunk mi olyan bénák, csak néha nem jön össze.
A szám másik magyarja, Pulai Bence, 52.73 másodperces idővel futamában a hetedik, összesítésben pedig a 26. lett.
Takács Krisztián a férfi 50 méter gyorsúszásban 22.12 másodperces idővel hatodik lett, összesítésben pedig két századdal kicsúszott a legjobb 16 közül.
Sajnos ilyen az ötven méter, itt századok döntenek
- nyilatkozta a futam után Takács.Kicsit féltem is ettől, mert általában jobban megy az úszás akkor, ha bejutok a tizenhat közé. A melegítés jól ment, levegő nélkül sikerült leúsznom megint, olyan nagyot nem is hibáztam, de ennyit írt ki sajnos az óra. Közelítettem a reggeli legjobbamhoz, de egy-két század ide vagy oda, nem fér bele.