A szombathelyi közgyűlés csütörtöki ülésének
Még mindig nincs stadionüzemeltető, a jövő héten rendkívüli közgyűlést tartanak 2017. December 14. 08:31 nyilvánosságtól zárt részében hozták meg a döntést a képviselők. A csökkentés oka, hogy a júniustól előzetesben lévő Czeglédy Csaba nem vesz részt a bizottsági üléseken.
Nem volt egyértelmű
A döntéshez szükséges határozatot éppen Czeglédy Csaba és Horváth Attila (MSZP) terjesztette be egy évvel ezelőtt, azért, mert többször elfordult, hogy külsős bizottsági tagok rendszeresen távol maradtak a bizottsági ülésektől, és ezt akarták szankcionálni.
Lendvai Ferenc, a Fidesz frakcióvezetője a közgyűlést követő sajtótájékoztatón Czeglédyre és az ellenzékre akarják hárítani a felelősséget azért, mert nincs üzemeltetője a szombathelyi stadionnak 2017. December 15. 14:46 azt mondta, hogy csak a bizottsági tagságért járó tiszteletdíjat csökkentették húsz százalékkal, de Horváth Attila szerint a képviselői tiszteletdíjat is.
Horváth hozzátette, nem volt egyértelmű a dolog, mert a határozat csak azt szankcionálja, ha a bizottsági tag önhibájából marad távol a bizottsági ülésekről. Példaként hozta fel, hogy ha valaki kórházi kezelésre szorul, és ezért marad távol, senkinek sem jutna eszébe a tiszteletdíját csökkenteni.
Tavasszal dől el, hogy Czeglédy megtarthatja-e mandátumát
Horváth szerint azt hogy Czeglédy önhibájából vagy önhibáján kívül nem vesz részt az üléseken, egyelőre nem lehet eldönteni. Ha a bíróság később elítéli, akkor valóban hibás volt a távolmaradásban, de ha ártatlannak bizonyul, akkor nem ő a hibás ezért. Ennek ellenére a közgyűlés megszavazta a tiszteletdíj csökkentését.
Czeglédy Csaba egyébként most is városi képviselő, mivel egyéni választókerületben nyert, ezért a közgyűlés nem mondathatja le. Mint pár hónappal ezelőtt írtuk
Meddig maradhat képviselő az előzetesben lévő Czeglédy Csaba? 2017. July 27. 19:30 , a törvény szerint akkor szűnik meg a megválasztott képviselő megbízatása, ha egy évig nem jelenik meg a közgyűlésen, vagy ha letöltendő szabadságvesztésre ítéli a bíróság.
Czeglédy utoljára az idén május 26-án volt jelen egy rendkívüli közgyűlésen, így jövő év májusáig kell megjelennie, hogy megtartsa mandátumát. A bíróság a héten hosszabbította meg Meghosszabbította a bíróság Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását 2017. December 15. 10:57 2018. március közepéig az előzetes letartóztatását.
Ha Czeglédy elveszíti mandátumát, időközi választást kell tartani választókerületében, a Derkovits lakótelepen.