Tavaly november 14-én precedenst teremtett a magyar Országgyűlés azzal, hogy bírósági ítélet nélkül, képviselő szavazatokkal minősítettek egy gyanúsítottat bűnösnek
Cunamit indított el az országos sajtóban, hogy bár még vád sincsen, a Fidesz már kimondta Czeglédy bűnösségét 2017. October 28. 10:01 .
Egészen konkrétan arról van szó, hogy Czeglédy Csabát tavaly júniusban tartoztatták
Őrizetbe vették Czeglédy Csabát, a szombathelyi MSZP elnökét 2017. June 14. 14:44 le adócsalás gyanújával. Bár a szombathelyi képviselő ellen azóta sem sikerült vádat emelni, előzetesben tartják. A hatóságok ugyanis azzal érvelnek, hogy bűnszervezetben követhette el az általuk sejteni vélt bűncselekményt, Czeglédy szabadon engedésével pedig további lehetőség lenne arra, hogy a szervezet újabb bűncselekményeket kövessen el. A másik ok pedig az, hogy sejtésük szerint Czeglédy szökéssel próbálkozna.
Tehát a Ház kormánypárti döntése alapján a kabinetnek a lehető leggyorsabban ki kell fizetnie azokat, akiket Czeglédy Csaba, az MSZP, a DK és az Együtt szombathelyi képviselője és társai - szerintük - tudatosan megkárosítottak.
A kormánypárti többség egy valamit azonban elfelejtett megemlíteni:
Czeglédy Csaba cégének a mai napig a bankszámláján van az a pénz, amit a munkavállalók nem kaptak meg. A kifizetést az akadályozza, hogy a NAV Csongrád megyei igazgatósága zárolta a cég bankszámláját.
Ez azt jelenti, hogy semmiféle pénzmozgást nem tudnak a számláról elindítani. Úgy tudjuk a cég munkatársai az első időszakban gőzerővel dolgoztak azon, hogy a munkavállalók megkapják a bérüket, ez azonban nem sikerült. A kormány így hangosan kiabálhatta tele vele a csatornáit, hogy Czeglédy megkárosított több ezer munkavállalót. Miközben egyébként a cég önhibáján kívül nem fizethette ki a dolgozókat.
Egyébként feltűnt, hogy mennyire gyors volt a károsultak megsegítésére tett javaslat, majd aztán annak megszavazása? Sejthetően azért, mert Czeglédy több ügyben volt Gyurcsány és Botka ügyvédje, így aztán pillanatok alatt meglett az összefüggés
TAO, pervesztés, Czeglédy - Na, de mi az összefüggés? 2017. November 15. 17:23 , amivel a kormány az ellenzéket ütlegelhette.
Ha minden ügy ilyen fontos lenne az Országgyűlésnek vélhetően egy jobban működő országban élnénk. A károsultak számában azonban még mindig nem látunk tisztán, a kormánypárti sajtó több ezer, Czeglédy Csaba kapzsisága miatt elszegényedett diákot és munkaerő kölcsönzésben dolgozó felnőttet vizionál, miközben
Czeglédy jogi képviselője nagyjából egy tucat károsultról tud.
Pontos számot azonban eddig ő sem kapott. Nagyjából egy millió, egy millió kétszáz ezer forintos kártérítési összegről tájékoztatták eddig őket.
Pedig a kormány megtesz mindent azért, hogy a károsultak száma rohamléptekkel nőjön. A napokban került fel a kormányhivatal oldalára kiemelt helyen egy tájékoztató, ahol a károsultak érdeklődhetnek illetve letölthetik a kártalanítási igénylő lapot.
A károsultak február 28-ig adhatják le igényüket.
Természetesen a határidő után ismét érdeklődünk majd, hogy hogyan alakult a károsultak száma.