Tegnap megjelent számában a HVG foglalta össze a Czeglédy-ügy eddigi, és legfrissebb fejleményeit. Ennek, és közben az indexen napvilágot látott írás nyomán próbáljuk meg mi is összeszedni, hogy hol is tart a szombathelyi politikus ügye és milyen politikai összefüggéseket is látni ennek nyomán.
Június 14-én vették őrizetbe
Őrizetbe vették Czeglédy Csabát, a szombathelyi MSZP elnökét 2017. June 14. 14:44 Czeglédy Csabát bűnszervezetben elkövetett csalás gyanúja miatt. Fontos hangsúlyozni, hogy gyanúról van szó, nem pedig vádról.
A nyomozás még 2015. június 13-án, ismeretlen tettes ellen indult meg. Ehhez képet Czeglédyt két évre rá vették őrizetbe. Két nappal az esküvője előtt.
Mostanra már 13 gyanúsítottat vettek az üggyel kapcsolatban őrizetbe. A HVG szerint mindannyian a Humán Operátor Zrt. alkalmazottjai, illetve ügyintézői. A HVG által megkérdezett szakértő szerint, még Budapesten sincsen olyan ügy, amiben ennyi gyanúsított lenne előzetesben
. Ismét fontos kihangsúlyozni, hogy az ügyben gyanúsítás van, vádról továbbra sem beszélnek.
Június 14. óta van előzetesben Czeglédy, gyanúsítottként
Vágvölgyi Bálint
Czeglédy Szombathelyen élt és volt feleségével heti váltásban neveli két kiskorú gyermekét. Mégis Szegedre, a Csillag börtönbe vitték előzetesbe. Ezzel nagyban megnehezítik a védőügyvédje dolgát is, aki alkalmanként 700 kilométert utazik. Így volt ez akkor is, amikor kimondta a bíróság
Elsőfokon három hónappal meghosszabbították Czeglédy Csaba előzetesét, a védelem szerint az egész gyanúsítás alaptalan 2017. July 15. 16:52 a letartóztatás meghosszabbítását, alig 5 perc alatt.
Czeglédy védője az a Hankó Faragó Miklós, aki korábban igazságügyi államtitkár volt. A HVG-nek úgy nyilatkozott, hogy az előzetes letartóztatásnak semmiféle alapja nincs a meggyanúsított politikus esetében. Rendezett körülmények között él, kiskorú gyermeke van, útlevele nincs, az a cég pedig nem működik már, amivel a gyanúsítás szerint a bűncselekményt elkövették.
A makói székhelyű Grand School iskolaszövetkezet ügyében kezdődött meg a nyomozás.
A gyanú - és vádról továbbra sem beszélünk - szerint a Humán Operátor Zrt. alá strómanok által vezetett cégeket indítottak Csongrád, Fejér és Vas megyében, hogy az anyacég így elkerülje az Áfa és az SZJA fizetést. A gyanú szerint 1,7 milliárd forint áfát és 1,6 milliárd forint SZJA fizetést úszott így meg a Humán.
A most futó ügynek vannak előzményei. 2002-ben a Rébusz Iskolaszövetkezet volt elnökeként adócsalás és számviteli fegyelem megsértése miatt már elítélték Czeglédyt. Akkor felfüggesztett börtönt kapott. Egy 2014-ben zárult nyomozás szerint a Humán Operátor által kiszámlázott tevékenységek mind valós gazdasági események. Egy idén, azaz 2017-ben kelt másodfokú adóhatósági határozat Nincs bizonyíték Czeglédy Csaba ellen, ismerte be a NAV 2017. August 03. 14:58 szerint pedig a cég nem játszott az adóelkerülésre.
Ahhoz képest, hogy bűnszervezet irányításával vádolják Czeglédyt, még soha egyetlen NAV-os határozat sem született, amely megállapította volna az adófizetési kötelezettség elkerülését, pedig folyamatosan vizsgálják a céget
- mondta Czeglédy ügyvédje.
Czeglédy-ügye, bár elsőre úgy néz ki, hogy egy gazdasági bűncselekmény gyanújáról szól, teljes politikai vetületet kapott. Ezt bizonyítja, hogy a Fidesz közeli médiákban szinte minden napra jut egy Czeglédyvel foglakozó cikk. Sokszor szinte nulla igazságtartalommal.
A Fidesz elsőként Botka László ügyvédjeként emlegette Czeglédyt. Ez nagyon kapóra jött az MSZP lejáratásában.
Czeglédynek most meg van kötve a keze
Garai Antal Atom
Ehhez csatlakozott az a kommunikáció, miszerint Czeglédy megrövidítette a neki dolgozó diákokat, mivel nem fizette ki utolsó havi járandóságukat. Ez egyébként teljes hazugság. Hiszen Czeglédy cége azért nem fizetett, mert nem tudott. A NAV ugyanis zárolta a bankszámlákat Nem engedik bért fizetni a diákszövetkezeteket 2017. June 21. 09:03 , hiába van ott a diákok pénze, nem tudják átutalni nekik.
Idő közben Botka visszalépett a miniszterelnök-jelöltségből, ezzel pedig az ő neve is eltűnt a Fidesz Czeglédyt érintő kommunikációból. Helyette jött Gyurcsány és a DK, és az, hogy Gyurcsány kölcsönt adott a Humán Operátornak. Innen aztán odáig jutott az országgyűlés Fidesz frakciója, hogy az ügy károsultjai - aki ügye a számla zárolás miatt nem kapják meg pénzüket - végső soron azért maradtak pénz nélkül, mert az ő pénzük az MSZP és a DK pártfinanszírozására ment el.
A héten tartott ülést az Országgyűlés gazdasági bizottsága, ahol a Fidesz és a KDNP javaslatára elfogadta a bizottság, hogy az országgyűlés elé tárja azt a törvényjavaslatot, amely kimondja, hogy a magyar állam kártalanítsa az ügy károsultjait. Ha pedig bebizonyosodik, hogy a pénz valóban a DK és az MSZP pártfinanszírozására ment el, akkor a pártoknak kell visszafizetni azt.
Pénteken aztán egy bírósági ítélet miatt az Origo helyreigazítást közölt
A kormánypárti Origo helyreigazítása megmutatja, hogyan manipuláltak a Czeglédy-ügyben 2017. October 27. 19:06 , amiből kiderül, hogy a kormánypárti média milyen valótlanságokkal és álhírekkel sokkolta a közvéleményt az ügyben. Az adatok alapján úgy tűnik, hogy a Fidesz politikai haszonszerzésből vitte a parlament elé az ügyet, hiszen a helyreigazításban közöltek alapján nagyon könnyen kártalanítani lehetne azokat, akik a számlék befagyasztása miatt nem kapták meg a bérüket.
Az ügy tehát úgy áll, hogy Czeglédyvel szemben június óta nem tudtak vádat emelni, csupán gyanúsítottként tartják fogva. Ezzel együtt fideszes indítványra az Országgyűlés kimondhatja bűnösségét, hiszen szerintük itt már károsultak vannak és eltüntetett pénzek, holott ha megszűnne a nyomozás és a feloldanák a számla zárolását, akkor azonban nyomban megkapná mindenki a fizetését.
Czeglédy nevét most sok esetben szitokszóként emlegeti a Fidesz
Vágvölgyi Bálint
Az, hogy a bíróság helyett a Fidesz próbál meg igazságot osztani sok helyen kiverte a biztosítékot és átszakított egy gátat. Hiszen egyre több oldalon és újságban lehet ehhez hasonló objektív írást olvasni.
A nyomozás pedig közben ólomlábakon halad tovább. A HVG információi szerint az illetékesek csak múlt héten nyitották ki azokat az iratokkal teli zsákokat, amiket még a nyáron foglaltak le.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.