A Szegedi Ítélőtábla több ponton megváltoztatta a Szegedi Törvényszék első fokon meghozott ítéletét A Human Operator Zrt. ügyének négy vádlottjáról hozott ítéletet a Szegedi Törvényszék 2019. June 26. 15:10 . Az elsőrendű vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés tartamát két évre enyhítette, és azt két év próbaidőre felfüggesztette; a közügyektől eltiltás kiszabását mellőzte. A másodrendű vádlott esetében az ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította – írja az MTI.
A vádlottakat a szabadságvesztés mellett három, illetve négy évre eltiltották a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól.
A Szegedi Törvényszék korábban az ügy 21 vádlottja közül hét esetében hozott jogerős ítéletet. A bíróság a vádlottakra másfél és három év három hónap börtönbüntetést szabott ki, és többeket is kizárt a feltételes szabadság lehetőségéből.
A 21 vádlott között van a Kopernikusz Iskolaszövetkezet egyik korábbi – a táblabíróság által elítélt – vezetője, aki szintén egyezséget kötött az ügyészséggel, ám ezt még nem erősítette meg a törvényszék előtt.
Egy harmadik – eljárásjogi okokból elkülönített – ügyben korábban egy szintén közvetve a Human Operator Zrt. alvállalkozójaként dolgozó iskolaszövetkezet vezetőjét is jogerősen két év két hónapra ítélte a Szegedi Törvényszék.