Dán csapatot vert meg az SZKKA-serdülő

Újabb nagy élménnyel és nemzetközi trófeával lettek gazdagabbak a lányok.

Egy erős fizikai felépítéssel rendelkező dán csapat, a GIE (Glamsdalens Idrætsefterskole) volt a a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia serdülő csapatának az ellenfele Ikrényben. A mérkőzésen egészén nagy tempót diktáltak a felek, a dánoknál sok ziccer maradt ki (illetve akadtak el a szombathelyi kapusokban), melyekből Pődör Zoltán együttese tudott gyors kontrákat vezetni, és azokat rendre gólokkal befejezni.

- Nagyon örülök a felkérésnek, hogy részt vehettünk a GI dán csapat elleni edzőmeccsen! Mindig öröm külföldi csapatok ellen játszani, mert mind szakmailag, mind a kapcsolatok építésében nagy szerepet játszik. Persze a lányoknak is egy kellemes színfolt a mindennapokban egy teljesen más nemzet csapata. Lányaink motiváltak voltak végig. Bárkit tettem be, hozzá tudott tenni a csapat játékához. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez - értékelte a nemzetközi meccset a klub honlapjának Pődör Zoltán edző.

SZKKA – GIE (dán) 30-16 (18-6)

SZKKA: Pődör Blanka 8, Farkas Nerina 1, Tamási Kata 2, Juhász Anna, Lakatos Lizett 3, Horváth Anna 10, Tóth Nóri, Farkas Hanna, Mórocz Viktória, Szabó Noémi, Lőrincz Brigitta, Wagner Dóri 2, Sámson Petra 3, Szekér Petra, Szentgyörgyvári Lia 1, Horváth Lilla.

Dán csapatot győztek le a szombathelyi lányok
szombathelyikezilabda.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport