A hétvége legabszurdabb jelenetét a Videoton játékosa produkálta

Danko Lazovic úgy vergődött a fűben, mint egy partra vett hal.

Nagy nap volt a szombati a magyar futballszurkolóknak, hiszen az utolsó fordulóban dőlt el a bajnoki cím sorsa, volt kiesési rangadó, és derbi is. Szervezni sem lehetett volna jobb sorsolást.

A legérdekesebb párharc persze a Honvéd és a Videoton bajnoki döntője volt. Ahhoz, hogy ismét a fehérvári játékosok nyakába kerüljön az arany, a Vidinek elég lett volna egy góllal nyernie. Szeretnénk azt hinni, hogy csak ezért az egy gólért küzdött a Videoton csatára, Danko Lazovic is, amikor egy belépő után olyan vergődést mutatott be a pályán, hogy az érzékenyebbek megrémültek, nem-e valami idegrendszeri görcs rángatja.

A mérkőzést egyébként a Budapest Honvéd nyerte meg egy 59. percben lőtt góllal, és ezzel a Kispest megszerezte tizennegyedik bajnoki címét Huszonnégy év után bajnok a Budapest Honvéd 2017. May 27. 21:23 .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport