Budapest és Balatonfüred 2017-ben vizes világbajnokságot rendez, jó, ezt tudjuk. Csak épp azzal nem számoltunk, hogy a nemzet legélesebb torka fog neki slágert komponálni. JAJ.
A szerelemvonat feltalálója rögtön a
hol volt a start, s hol van a cél?
kérdéssel emelkedik a filozófiai sztratoszférába a Magyar Úszó Szövetség YouTube-csatornájára feltöltött videó elején, hogy aztán megválaszolja magának: hátott volt a víz, az ősóceán. Onnan együtt jöttünk tán.
Bénítóan brutális sorok, de legalább a mellé felvonultatott képkockák is tartják ugyanezt az antiminőséget.A dal maradék része sem kevésbé erőteljes, a part megtalálásáról, a célba fektetett reményről. Meg persze arról, hogy ússzunk, amíg élünk.
Csecsemőcsapás
A grandiózusra szabott nagyzenekaros giccs csak nyomatékosít az élményen, amit még a miniszterelnök is megspékel néhány vágóképen. Sőt, még egy pisztolyt is elsüt, amire ha nem számít valaki, aki amúgy szívbeteg, az el se indítsa a videót. Muszáj kiemelnünk még a klip végén felbukkanó énekest is, aki csillogó bőrzakóban jelenik meg, mellette a Nirvana-borítós úszó csecsemőre emlékeztető úszó csecsemővel, aki valóságos kataklizmát mér az agyra a videó végén, és ezen már a bevágott Lánchíd sem segíthet.Csak saját felelősségre: