Russzkaja! - rikkantottuk el magunkat mérsékelten a Fő téren, azt tesztelve, hogy a szökőkút köré gyűlt ifjúsági hadak vajon felkapják-e a fejüket. Négyen igen, jó arány. Esti előmelegítő sétánkhoz stílusosan vodkát mellékeltünk, néha elegánsan farzsebbe csúsztatva a Thökölyben cirkáló járőrök szemlátomása elől, miközben azt a kérdéskört cincáltuk meg egy kicsit, hogy a ska műfaja vajon milyen viszonyt ápol a népi mulatóssal. Arra jutottunk, hogy egy óra múlva ezt ígyis-úgyis kiderítjük.
Rossz irányból közelítettünk. Hamar kikerekedett, hogy a Russkaja azon eredeti bandák egyike, amik kezük ügyébe kerítenek egy stílusirányzatot (esetükben a ska-t), nyers pizzatészta módjára jól megforgatják, majd saját képességeiket szem előtt tartva, ragyogó arányérzékkel azt egy másik szintre emelik.
A Russkaja vonatkozásában a recept legfontosabb, és tudatosan előtérbe tolt összetevője a modern szovjet kultúrkincs, ami kellő összekacsintási alapot szolgáltat egy magyarnak: lesújtó munkásököl és szputnyik, zaporozsec és a megkerülhetetlen vörös szín – ez az elegy húsz évvel a rendszerváltás után, Szombathely szívében különösen bitangul tud ütni.
Még ha ropogva is töri az angolt
Jelentjük: ütött, és ez nem csak a zenekar összteljesítményének volt köszönhető, de az egyes tagoknak külön-külön is: a tízpontos hangulathoz hozzájárult többek között a hervaszthatatlan mosolyú, turbinaként pörgő hegedűslány, Antonia-Alexa Georgiew, a nem kicsit kapatosnak tűnő Hans-Georg Gutternigg harsonás, a koncert végén cirádás magyar körmondatokban búcsúzó dobos, Titus Vadon, és természetesen a frontember Georgij Alexandrowitsch Makazaria, aki csak azért bukna el egy kidobó-vizsgán, mert derűből túl sok szorult belé – a miniszterelnöki székbe viszont épp passzolna ezzel a jellemrajzzal: vidám, tökös, karizmatikus, és tudja kezelni az istenadta népet, még ha olyan ropogva töri is az angolt.
Volt kollektív közönség-leültetés majd üdvrivalgatás, Daddy Cool balkándiszkó átirat, fénysebességű pogó meg tenyérrel bárpultra csapás a közönség némely tagja részéről, ami jól jelzi, hogy sikerült belehelyezni az összes jelenlévőt egy olyan állapotba, amiben úgy hullottak le a gátlások, mint a vasfüggöny.
Ez a zenekar ezt tudja: zsírt égetni, akkora fordulatszámon, amekkorán egyetlen aerobiktündér sem képes, még ha Alexandra is a neve. Náluk már csak a tényleg igazi ruszki és tényleg igazi ska Leningrad lett volna jobb választás, de bőven rendben voltunk így is, köszönjük szépen, a másnapi fejfájást pedig hamar helyrerakták a szép, egyensúlyvesztős emlékek. És igen: még kér a nép!
