Divós Katalin visszatér az atlétika pályára

A korábbi kiváló atléta a szövetség szakági referenseként, optimistán várja a 2013-as évet.

Január elsejétől Divós Katalin látja el a Magyar Atlétikai Szövetség dobó-szakág referensi feladatait. A szombathelyi – többek között világbajnoki negyedik helyezett – sportolónő nem egyedüli vasiként kapott kitüntető feladatot a honi atlétika vezetőitől, hiszen a Haladás VSE edzője, Lengyák György is országos utánpótlás-referensként vállal szerepet az idei évtől.

Divós Katalin
www.dobose.hu

Divós Katalin a Nyugat.hu-nak elmondta, dobó-szakági referensként a különböző korosztályok minél gördülékenyebb felkészüléséért felel majd. Megkérdeztük a vasi atlétákról is, akikről csak úgy, mint a fiatalabb tehetségeinkről elmondta, szinte kivétel nélkül mindenkitől elvárható a komoly, világraszóló eredmény, akár már az idei évben is.

Számított rá, hogy Önt nevezi ki a szövetség erre a feladatra?

Nem számítottam rá, meglepetésként ért az atlétikai szövetség döntése – válaszolta honlapunknak az egyéni versenyzőként és csapatban összesen 79 magyar bajnoki címet gyűjtő Divós Katalin. – Nagyon örülök, hogy nekem szavaztak bizalmat, megtisztelő feladat ez számomra.

Pontosan milyen teendői lesznek dobó-szakági referensként?

Gyakorlatilag mindenben részt veszek, ami a dobóatlétikával kapcsolatos. A legfiatalabbaktól a felnőtt versenyzőkig mindenkire oda kell figyelnünk, segítenünk kell a különböző korosztályok versenyzőit. A legkisebbeknél főként az a célunk, hogy minél több kezdő versenyzővel szerettessük meg az atlétikát, a dobósportokat. Az idősebb korosztályoknál pedig egyértelműen a felkészülés megszervezése, koordinálása, a sportolók minél magasabb szintű támogatása lesz a feladatunk.

A civil szférában helyezkedett el az aktív sportolás után. Mennyire távolodott el így a sportágtól?

Való igaz, öt éve ingatlanközvetítéssel foglalkozom, de azt egyáltalán nem mondanám, hogy eltávolodtam volna az atlétikától. Még 2009-ben is visszatértem a versenypályára, és azóta is nyomon követem a sportág eseményeit.

A 2013-as év versenykiírásában több világesemény is szerepel. Mit vár ebben az évben a magyar dobóatlétáktól?

A 2013-as év egyértelműen legnagyobb volumenű eseménye az augusztusban sorra kerülő moszkvai világbajnokság lesz. Ezen a versenyen Pars Krisztiántól jó eséllyel várhatunk egy minél fényesebb érmet. Maga a kérdés viszont elég összetett, nehéz konkrét elvárásokat megfogalmazni, hiszen végső soron az eredmény leginkább a versenyzőtől és edzőjétől függ majd. Mi a szövetség részéről igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni azért, hogy minél nyugodtabb hátteret biztosítsunk sportolóinknak a felkészülés során. Nagyon sok tehetséges atlétánk van, a legkisebbektől a felnőttekig egyaránt, mindenkire oda fogunk figyelni.

Pars Krisztián olimpiai arany után, idén világbajnok lehet - Fotó:MTI
mti

Vas megye is bővelkedik tehetségekben, hiszen a már említett olimpiai bajnok Pars Krisztián mellett ott van még Németh Kristóf, Hudi Ákos és a szintén Szombathelyen készülő Kürthy Lajos is. Tőlük milyen eredményre számíthatunk?

Kürthy Lajos súlylökőnkről hallottam, hogy jól halad a felkészülése, nagyon jó edzésmunkát végez, aminek meg lesz az eredménye. Mindenképpen esélyes arra, hogy döntőbe kerüljön, csak úgy, mint Németh Kristóf. Hudi Ákosnak nagyon határozott elképzelései vannak a jövőjét illetően, ezzel a kitartó hozzáállással hamarosan nagyon szép sikereket érhet el.

Kürthy Lajos a Syma Csarnokban
Kürthy Lajos a fedett Eb-re és a moszkvai világbajnokságra is készül - Vágvölgyi Bálint a SYMA csarnokban készített galériát az atlétáról
VB

Milyen eredményekre számíthatunk a még kevésbé ismert, fiatalabb versenyzőinktől?

Szinte minden nagyobb versenyen induló atlétánktól elvárható a döntő közeli eredmény. Jó lenne, ha versenyzőink a világversenyeken is el tudnák érni azt a szintet, amit a kisebb versenyeken teljesítettek. Azonban nem szeretnénk terhet rakni a fiatal dobóatlétáink vállára azzal, hogy konkrét elvárásokat fogalmazunk meg velük szemben. Szeretnénk, ha mindenki tudása legjavát nyújtaná, fejlődő tendenciát mutató teljesítményre lenne képes.

Divós Katalin életrajz

Divós Katalin 1974-ben született Szombathelyen. Már 6 évesen elkezdte a sportolást. Nap, mint nap a szombathelyi Fedett Uszodában rótta a hosszakat.

Kati nyolc éven át aktívan úszott, amikor egy napon – a vele egy házban lakó – Németh Pál megkérdezte a jó felépítésű lánytól, hogy nem lenne-e kedve kipróbálni a diszkoszvetést. Kati úgy gondolta, hogy nincs veszítenivalója, s no a kíváncsiság is hajtotta. 1986. december 20-án ment le első edzésére a Haladás-pályára. A Bolyai János Általános Iskola tanulója hamar beleszeretett az atlétikába, hiszen 1987-ben a serdülök közt már magyar bajnok lett súlylökésben és diszkoszvetésben.

Ez a sikerélmény meghatározó volt számára ifjúsági versenyző koráig rohamléptekkel javultak eredményei. Még ifiként felnőtt válogatott lett. Az ekkor már egészségügyi középiskolába járó tinit motiválta az is, hogy világot láthatott, új kultúrákat ismerhetett meg. Állandó résztvevője lett az Alpok-Adria, a Nemzetközi Diákjátékok és más versenyeknek.

Első jelentős nemzetközi sikerét a felnőttek között Ljubljanában aratta, ahol az Európa Kupán súllyal a 4., diszkosszal a 2. helyen végzett. Fejlődése ekkor – szinte törvényszerűen – megtorpant, még a sportolással való szakítás is megfordult a fejében. Ám szerencsére, 1995-96 környékén egyre inkább kezdett tért hódítani az új női versenyszám, a kalapácsvetés. Kati hamar megszerette, s külön lökést adott a folytatáshoz, hogy a szám felkerült a budapesti EB műsorára.

1997-ben Prágában az Európa Kupa viadalon már 2. helyen végzett a nemzetközi mezőnyben, itthon pedig szinte nem volt ellenfele. Ő a versenyszám első magyar bajnoka. 1998. a budapesti atlétikai Európa -bajnokság éve volt.

Divós Katalin hazai közönség előtt, szenzációs hangulatú versenyen remekül helytállt. 63,74 méterrel – sokáig érmes pozícióban állva – az 5. helyen végzett. Ez a siker még keményebb munkára ösztönözte.

1999-ben itt volt az újabb kihívás. Sevillában VB-t rendeztek. Kati a bombaerős mezőnyben 65,86 méteres remek eredménnyel világbajnoki 4. helyezést szerzett.

Ez a siker a dicsőségen túl azt is jelentette számára, hogy a női kalapácsvető versenyek és gálák állandó, meghívott résztvevője lett. Ebben az évben - a világon egyedülálló módon – a magyar bajnokságon, három számban: súlylökésben, diszkoszvetésben és kalapácsvetésben is övé lett a pálma. Eddig összesen 32 magyar bajnoki címet szerzett a felnőttek közt!

A versenyrutin és a sok munka eredményeként a 2000-es év eleje jól indult. Oslóban az Európa Kupán, az utolsó sorozatban dobott 64,51 méterrel megnyerte a versenyt. Nagy reményekkel várta az olimpiát. Sajnos áprilisban deréksérülést szenvedett, aminek következtében mintegy két hónapra megakadt a felkészülése. Ennek ellenére a nyár vége felé már újra versenyzett. Clermont Ferrand-ban bár túllépte a bűvös 70 métert, kísérlete közben kilépett. A baj azonban nem ez volt, hanem az, hogy ismét megsérült, ezúttal a térdén. Nagy álmát, az olimpiai részvételt azonban nem akarta feladni. Fogcsikorgatva készült tovább, s el is utazhatott a kenguruk földjére.

Itt azonban a versenye előtti napon újabb baj érte. Féltve térdét, egy lépcsőről lelépve elesett és bokája csontszilánkosan sérült. Indulása kétségessé vált. Végül rögzítőkötéssel és fájdalmakkal a lábában vállalta az indulást. Az egészségesen legjobb hatba aspiráló Kati 4 centiméterrel lemaradva a döntőről, 62,74 méterrel a 13. helyen végzett.

Maga az olimpia forgataga, az olimpiai falu semmihez sem hasonlítható miliője, Sydney varázsa megerősítette Katiban: ott kell lennie a következő olimpián, Athénban.

Így kezdte az új olimpiai ciklust is. Téli műtétje után, 2001-ben Katarban a Grand Prix döntőn túldobta az álomhatárt. 70,79 méteres dobásával a legszűkebb világelit tagja lett. Kiváló formáját mi sem bizonyítja jobban, hogy röviddel ezután Párizsban 70000 néző előtt 68,74 méterrel nyerte a Golden League viadalt.

Forrás: Dobó SE

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport