A DK szerint azonnali 45 százalékos pedagógusbér-emelésre van szükség

Megalázónak gondolják, hogy béremelés helyett csak pótlékot emelnek a tanároknak, azt sem nagyon.

A DK azt közölte szombaton az MTI-vel, hogy miután a "forrongó iskolák megfegyelmezésével megbízott rendőrtábornok, Pintér Sándor belügyminiszter zárt ajtók mögött kioktatta és megfélemlítette a pedagógusokat, következett az Orbán-kormány büntetése: elmaradt a januári béremelés, és csak a pedagógusok szakmai pótlékán változtattak".

Ez - a DK szerint - papíron is megalázóan kis mértékű fizetésnövekedést jelent, pedig "a száguldó orbáni infláció" miatt drámai mértékben értéktelenednek el a tanári fizetések.

Úgy vélik, hogy - a pedagógusok szakszervezeteivel egyetértésben - jövő januártól 45 százalékos pedagógusbér-emelésre van szükség, mert az orbáni infláció felemészti a tanárok fizetését, ami tömeges pályaelhagyáshoz vezethet.

Hozzátették, hogy a béremelés fedezetét Európa legmagasabb áfájából származó, az orbáni infláció miatt növekvő áfabevételekből és a leállított kormányzati beruházások forrásaiból lehet biztosítani.

"Vagyis Orbán Viktor hazudott: nem kell várni az Orbán-kormány miatt felfüggesztett európai uniós pénzekre, mert a magyar költségvetésben már bőven megvan a béremelés fedezete. Azonban az Orbán-kormányt hidegen hagyja a tanárok létbizonytalansága, ezért az árnyékkormány maradt Magyarország egyetlen reménye arra, hogy a pedagógusok végre tisztességes bért kapjanak" - fűzték hozzá.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek