Döbbenetesen megnőtt a magyarok utazási kedve

Hiába van vége a nyárnak, utazni akarunk: 40 százalékkal nőtt az őszi előfoglalások száma a tavalyi évhez képest.

A Szallas.hu adatai szerint az idei őszi előfoglalások száma 40 százalékkal magasabb a tavalyi év hasonló időszakához képest. A többség szerint

az őszi utazás legnagyobb előnye az alacsonyabb ár.

A főszezon ma már inkább szeptember közepéig tart, utána 16-19 százalékkal olcsóbbak a szállások, főleg a hétköznapokra vonatkozóan

– mondta Keresztes Nóra, a cég marketingmenedzsere.

Az ősz mellett szól persze a kisebb tumultus, az enyhébb időjárás, és nem utolsó sorban az év végi feszültség előtti feltöltődés. Csaknem minden második válaszadó élne az őszi üdülés lehetőségével, ha nem kellene hozzá szabadságot kivennie.

Ősszel a Balaton, Eger, Hévíz, Hajdúszoboszló, Zalakaros és Gyula a legvonzóbb úti célok. A programlehetőségek közül magasan vezetnek a fürdő- és wellnesskínálatok, a vár- és kastélylátogatások, valamint az erdei kirándulás, kilátók felfedezése, és nagy az érdeklődés a gasztronómiai élmények iránt is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság