Délután már akár Hosszú Katinka is beállhat a válhatóba.
A délelőtti program utolsó magyar érdekeltségű száma a vizes vb-n a 4x200 méteres női gyorsváltó volt, ahol a magyar négyes (Jakabos Zsuzsa, Késely Ajna, Verrasztó Evelyn, Gyurinovics Fanni) is döntőbe jutott.
A magyar váltó első úszója a tizenöt éves Késely Ajna volt, aki negyedik helyen adta át a stafétát Verrasztó Evelynnek. Verrasztó után Jakabos ugrott, neki a hetedik helyről kellett felhoznia a csapatot, ezt pedig teljesítette is, Gyurinovics Fanni ismét negyedikként ugrott a vízbe. Ennek ellenére hetedikként csapott a kőre, de ez is döntőt ért.
Korábban Hosszú Katinka úgy nyilatkozott, hogy ha döntőbe kerül valamelyik váltó, akkor természetesen ő is segíti majd a csapatot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.