Többet kell fizetni a szociális étkezésért Szombathelyen

A csütörtöki szombathelyi közgyűlésen a képviselők megszavazták a szociális étkeztetési díjak 15 százalékos áremelését.

Tavaly június óta a Justfood Kft. működteti Szombathelyen a szociális és gyermekétkeztetést. A cég nemrég azonban jelezte, hogy az energia- és élelmiszerárak drasztikus emelkedése miatt az akkor meghatározott díjakat már nem lehet tartani tovább.

A vállalkozó a jelenlegi árak 15 százalékos emelését kezdeményezte - írja a csütörtöki közgyűlésre készült anyag.

A cég által javasolt nyersanyagnorma-emelés 2023. május 1-től az idei évre nagyságrendileg 20 millió forint többletkiadást jelent az önkormányzatnak. Az összeg az idei költségvetésben rendelkezésre áll.

A város csütörtöki közgyűlésén a képviselők elfogadták az előterjesztést, így a vállalkozó által javasolt 15 százalékos emelést is, ami magával hozta a térítési díjak emelését is.

Így május 1-től az alábbi díjakat kell fizetni a szociális étkeztetésben:

Forrás: szombathely.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet