Dumás sikerek az akrobatikus rock'n'rollban

Idén tizenkét megmérettetésből tizedszer sikerült bajnoki címet szerezni.

Az elmúlt hétvégén Pécsen, a Lauber Dezső Városi Sportcsarnok adott otthont az Utánpótlás páros és Felnőtt Formációs Magyar Bajnokságának. A versenyen 28 egyesületnek legjobb csapatai mérték össze tudásukat. A vasi színeket a celldömölki Rocky-Dilly Akrobatikus Rock and Roll Sporttánc Club, és a szombathelyi Galaxy Rock and Roll Club versenyzői képviselték. Legkiemelkedőbb eredményt felnőtt kisformációs kategóriában érték el.

Magyar bajnoki címet szerzett: a DUMÁS-TEAM Csapata, akik az idei esztendőben Országos versenyen elért eredményeik alapján, a Magyar Ranglista Kupa győztesei is lettek.

A csapat az idei versenyszezonban nyújtott mérlege: öt területi versenyt nyertek, és ezzel a nyugat-magyarországi Ranglista első helyén végeztek, valamit négy országos versenyből, hármat a dobogó legfelsőbb fokán zártak. Nemzetközi szinten is bizonyítottak a lányok, hiszen három versenyből, két alkalommal sikerült aranyéremmel hazatérni.

Összesítve tehát 2015-évben, 12 megmérettetésből 10 alkalommal sikerült bajnoki címet elhódítani.

Ez rendkívül kiemelkedő éves teljesítmény, mely mögött nagyon sok munka állt.

Dumás Team
Katona Tamás

A Csapat tagjai: Stark Fatima, Hegedűs Fanni, Fábián Csilla, Fülöp Vivien, Poór Melánia, Haramia Nikolett. Egy héttel korábban rendezték meg, az Utánpótlás Formációk és Felnőtt Párosok Magyar Bajnokságát, Gyöngyösön a Városi Sportcsarnokban. A Vasiak ott is remek eredményeket értek el.

Felnőtt C Kategóriában ezüstérmes lett: Lakics Zoltán - Poór Melánia kettős. Az eredményei alapján Ők is elhódították az Éves Ranglista Kupát.

Felnőtt B kategóriában: 8. helyen végzett Visnyovszky Gergő - Hegedűs Fanni páros.

Children Kisformációs kategóriában, 8.helyen végzett a Prüntyőkék Csapata.

Serdülő Kisformációs kategóriában 5. lett a Celli Manók Csapata. Az idei versenyszezon a Magyar Bajnoki küzdelmekkel lezárult.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport