Edzőt váltott a körmendi kosárcsapat

Hencsey Tamás helyett Aaron Mitchell irányítja a vasi klub szakmai munkáját.

Ma este az Egis Körmend ügyvezetője, Zsebe Ferenc közleményt jelentetett meg a klub hivatalos honlapján, melyből kiderül, hogy a piros-feketék edzőváltásra szánták el magukat. Íme a levél, változtatás nélkül:

Az elmúlt hetek történéseit és az edzőkkel folytatott egyeztetéseket követően a klub vezetősége arra az elhatározásra jutott, hogy a szezon végéig Körmendre hívja az amerikai-osztrák állampolgárságú Aaron Mitchell-t.

A 45 éves szakember komoly játékos pályafutást követően kezdte el edzői munkáját. Aaron 1991-ben fejezte be tanulmányait a SW Louisiana egyetemen, ahol az intézmény kosárlabdacsapatának meghatározó játékosa volt. Végzősként 15 pont, 5.3 gólpassz – ezzel a liga 2. helyén végzett – és 4.5 lepattanó volt az átlaga. Nem véletlenül hívta magához az NBA-ben szereplő Portland Traiblazers csapata, amely csak a keretszűkítés utolsó körében köszönt el tőle. Rövid venezuelai kaland után első európai szerződését az osztrák Gmunden csapatával kötötte. A következő években megfordult Franciaországban, Svájcban, Cipruson majd két éven keresztül az izraeli első osztályban pattogtatott. 2001-02-ben visszatért Ausztriába, ahol a Fürstenfeld csapatának vezéreként bajnoki döntőbe segítette csapatát.

Innen került a nagynevű Galatasaray csapatához, ahol 11 meccsen 14.4 pont, 4.8 gólpassz és 4.7 lepattanó volt az átlaga. Szezon közben igazolt az olasz Siena csapatához és 11 Euroleague meccsen is pályára lépett. A következő szezont szintén Olaszországban, a Pallacanestro Trieste csapatánál töltötte. Pályafutás utolsó éveiben az osztrák bajnokság több csapatánál is megfordult, immár játékos-edzőként. Ilyen volt a Wels, a Mattersburg és a Fürstenfeld gárdája.

Első nagyobb edzői sikerét a 2007-08-as szezonban érte el, amikor bajnoki címre vezette a Fürstenfeld Panthers csapatát, egy évvel később pedig kupagyőzelmet ünnepelhetett ugyanitt. Két sikeres esztendő után egy évig a BC Vienna vezetőedzőjeként dolgozott, majd két évig a libanoni Antranik Beirut csapatának szakmai munkáját irányította. Idén a bahreini Al Ahli alkalmazásában állt, ahonnan pár nappal ezelőtt érkezett vissza Európába.

Reményeink szerint az új vezetőedző új impulzusokat adhat a játékosoknak, ami lendíthet a csapat teljesítményén.

Ugyanakkor szeretnénk jelezni, hogy Hencsey Tamásra továbbra is számítunk a csapatnál. Eddig is nagyon komoly munkát végzett, amit ez úton is köszönünk neki! Aaron Mitchell munkatársaként marad a csapat mellett így több ideje, energiája lehet arra, hogy figyelemmel kísérje és segítse a saját utánpótlás tehetséges játékosainak útját a felnőtt keret felé. Jelenleg is van néhány olyan ifjú kosaras, akinek erre jó esélye lehet. Hencsey Tamás az elmúlt időszakban is folyamatosan képezte magát, ambiciózus, tehetséges szakember, aki bizton számíthat arra, hogy lehet még a Körmend vezetőedzője a jövőben.

Köszönet jár Horváth Balázsnak is eddigi, szakmai munkát támogató tevékenységéért is. Az ő legfontosabb feladata a jövőben az lesz, hogy sokrétű képességeit és tudását kamatoztatva a csarnok felújításának munkálatait irányítsa.

A következő szezon szakmai munkájáról az előttünk álló találkozók alapján dönthetünk majd.

A klub vezetése nevében:
Zsebe Ferenc
ügyvezető

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport