Beletört az Egis Körmend bicskája a Chalon védekezésébe

Lejátszotta első nyolcaddöntős meccsét a vasi kosárcsapat. -21 ponttal mennek majd Ferenczék a visszavágóra.

A Fiba Europe Cup legjobb tizenhatcsapata között, immár a nyolcad döntőben folytatta a küzdelmeket az Egis Körmend. Az oda, visszavágós rendszer első meccsén, szerda este a vasiak a francia Elan Chalon együttesét fogadták. A Chalon nem volt ismeretlen a honi kosárlabda barátoknak, hiszen a francia együttes a csoportmeccsek során az Alba Fehérvár ellenfe volt. Lóránték egyébként idehaza 111-91-re legyőzték a Chalont, idegenben viszont 106-77-re kikaptak.

Idegesen, kapkodva kezdett a hazai csapat, míg a Chalon lazán köszönt be egy triplával. Egy gyors támadásváltás után aztán Csorvási is betalált, megszerezve ezzel a vasiak első kosarát. Ezzel pedig úgy tűnt megnyugtatta a kedélyeket, majd a center egy újabb kosarával már vezetést (7-6) is szereztek a fehérmezesek. Nem sokáig örülhettek neki. A Chalon ugyanis ismét meglódult. Bár Potocnik edző több felállással is próbálkozott a csapatok közti különbség csak nem akart csökkeni. 13-21-es állásnál kért időt végül a hazai kispad. Áttörést nem sikerült hozni a körmendi játékba, a Chalon pedig 11 pontos fórral várhatta a folytatás.

4-0-al folytatta az Egis Körmend a meccset, ezzel pedig úgy nézett ki, a csapat kezd visszajönni a meccsbe, azonban alig telt egy perc, a körmendi gárda ismét 11 pontra kullogott vendégétől. Közben a hazai közönség folyton a játékvezetőket bírálta, füttycunamit zúdítva a sporikra. Az idő múlásával a Chalon egyre többet kezdett el hibázni, a Körmend pedig kihasználva ezt, kettő pontra faragta hátrányát, majd Gibbs triplájával át is vette a vezetést. A félidő végének közeledtével egyre inkább szorossá váló játékból a franciák jöttek ki előnnyel. Két pontos Chalon vezetést mutatott az eredményjelző.

Egis Körmend - Elan Chalon
Hortinak ma jól ment a játék, még egy hármast is berámolt
Vágvölgyi Bálint

Smith kosara gyorsan megint egálra hozta az eredményt. Aztán a Chalon percei következtek. Elment a negyed fele és a csapatok egyike sem tudott komoly vezetést kiharcolni. Ismét a játékrész utolsó perceiben kerekedett felül a Chalon. Az utolsó 10 percre 6 pontos vendég előnnyel fordultak rá a csapatok.

Egy perc se telt el az utolsó negyedből, a franciák máris 10 pontra dobbantottak. Marshall duplája után pedig már 13 pont tátongott az együttesek között. Időt kért a Körmend, de csak nem sikerült felráznia csapatát Potocnik edzőnek. A körmendiek továbbra sem tudtak pontot dobni, ez pedig azt jelentette, hogy 0-13-as periódussal álltak ebben a negyedben. Kevesebb mint 7 perc volt hátra. 60-81-es részeredményél aztán végre megtört a vasi kosárcsend, Gibbs talált be egy duplával. Ez azonban még így is kevésnek bizonyult. A Körmend már nem tudta ismét ledolgozni hátrányát, a meccs végére pedig teljesen elfáradt és szétesett társaság képét mutatta.

Nehéz lesz így a február 22-i visszavágó és a hétvége is, hiszen a Egis Körmend vasárnap az ősi rivális ZTE otthonában folytatja a magyar bajnokságot.

Gasper Potocnik, az Egis Körmend vezetőedzője: Elsőként gratulálok a Chalonak. Megmutatták, hogy nagyon jó csapat. 25-30 percig tartottuk a lépést, aztán elveszítettük a kontrollt. Jobbak voltunk, mint amit a végső eredmény mutat. Ellenfelünk nagyon jó dobószázalékot produkált ma, nekünk pedig nagyon rosszul mentek a dobások, ezzel nem tudtunk mit kezdeni. Néhány nap múlva nagyon fontos meccsünk lesz, szeretnénk felkészülni rá maradéktalanul.

Jean-Denys Choulet, a Chalon vezetőedzője: Tudtuk, hogy egy kemény meccs lesz, hiszen láttuk már ellenfelünket játszani. Okosan játszottunk és nem estünk pánikba, amikor a Körmend visszajött a meccsbe. Jól megfogtuk ellenfelünk meghatározó játékosait, elégedett voltam a védekezésünkkel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport