Döntőbe kosarazta magát a Körmend

A piros-feketék bejutottak a zalaegerszegi Göcsej Kupa fináléjába.

A pénteki jó kezdés után jó volt a folytatás is az Egis Körmend csapatának a 45. Gumiflex Göcsej Kupán. A vasiak ma azzal a szlovén GE Grosuplje együttesével néztek farkas szemet, ahol két korábbi Falco játékos Zeljko Zagorac és Boban Tomics is pattogtat.

A körmendiek az első negyedben kissé megilletődöttnek tűntek, 0-10-es periódus után Ferencz Csaba talált be a triplavonalon túlról. Ferencz egyébként egész meccs alatt a legponterőssebb játékosnak bizonyult.

A vasiak az első elveszített negyed után találtak magukra. A félidőre már vezettek, a harmadik 10 percben pedig 18 pontos előnyig meneteltek. Az utolsó játékrész már csak formalitás volt. A körmendiek minden játékosukat pályára küldhették és még néhány könnyelműséget is megengedhettek maguknak.

Az Egis Körmend így a kupa döntőjébe jutott, ahol vasárnap 17:45-kor a ZTE-Sopron meccs győztesével küzdenek meg az első helyért.

Aaron Mitchell, a Körmend edzője: Én azon vagyok, hogy napról napra egy-egy lépést megtéve jobb legyen a csapat. Ma megvolt ez a lépést. Azt azonban nem szabad megengedni, hogy 10 pontos hátránnyal kezdjünk egy meccset. Ez nagyon nagy nyomást jelent a továbbiakban. A győzelemmel és a meccs végével azonban már elégedett vagyok. Nem volt ez nagy győzelem, de győzelem volt és ez a lényeg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport