Igen csak fej-fej melletti küzdelmet hozott a Körmend – Kaposvár mérkőzés első jó néhány perce. Aztán a tíz perc felénél Ferencz triplája, majd Duinker szerzett labdából dobott kosarával 4 pontos vezetést szereztek a hazaiak. A Kaposvár időt kért, Plujkonak köszönhetően, aki egy 4 pontossal is felérő triplával és egy parádés gólpasszal segítette csapatát, gyorsan vissza is tudott zárni 1 pontra. A negyed végét aztán megint megnyomta a Körmend. Perry utolsó másodperces kosarával 8 pontos fórt szereztek a hazaiak.
Egy perc sem pörgött le és a Kaposvár 0-5-ös periódust produkált. Cizmic edző pedig kikérte idejét. Percekkel később a vendégek mégis egyenlíteni tudtak, Ubilla kosarával. A somogyiak húzó embere azonban nem is ő, hanem a második negyed közepén 16 pontnál járó Plujko volt. A légiós pontjaival a 16. percben 6 pontos vezetésnél jártak a kék mezesek. Újabb hazai időkérés következett. Majdnem a teljes negyedet végig kellett várni, de végül egyenlíteni tudott a Körmend. Channels utolsó másodperces dobásával pedig 2 pontos előnnyel várhatták a nagyszünet utáni folytatást.
Egy kissé lassan, birkózás jelleggel folytatódott a találkozó. Előnyt egyik csapat sem tudott szerezni, kosárra kosárral válaszoltak egymásnak a csapatok. A negyed 5. percében paprikázódott a hangulat, amikor a játékvezetők egy körmendi labdaszerzés után megállították a játékot. Plujko maradt a földön, a játékos testhelyzete azt mutatta nagy baj van, ám fél percre rá már kutya baja sem volt. Cizmic vágta földhöz a zakóját, kommentálva így a játékvezetői ténykedést. A sípmesterek pedig technikait fújtak a Körmend edzőjére. A történtek azonban nem tudták kizökkenteni a házigazdákat, Ferencz kosarával megszerezték a 10 pont feletti lélektani előnyt. Perry dudaszós triplája pedig még nagyobb önbizalmat adott a vasiaknak.
A Körmend magabiztosan tartotta előnyét. A Kaposvár sorsát pedig megpecsételte, hogy a 34. percben Spica is kipontozódott. A Körmend így különösebb izgalom nélkül nyerte meg a vasárnapi összecsapást.
Teo Cizmic, a Körmend vezetőedzője: Nagyon fontos volt ez a mai mérkőzés, azt talán mondanom sem kell, hogy mekkora nyomás nehezedett a csapatra. Örülök neki, hogy sikerült győznünk. Bár soha nem szoktam külön játékosokra kitérni, ma mégis megteszem. Tóth Norbi volt ma a szíve a csapatnak és húzta magával a többieket is. A közönségnek pedig külön köszönöm a bíztatást és, hogy buzdításukkal nyomták előre a csapatot.
Kmézics Zorán, a Kaposvár vezetőedzője: Nagyon jó meccset játszottak a fiúk, nagyon keményen harcoltak. A körmendi pad hosszabb, mint a miénk és ma ez nagyban befolyásolta a végeredményt. Sajnos nem tudtuk eléggé kontrollálni a meccset és nagyon sok labdát is eladtunk. Az ezekből szerzett könnyű kosarak pedig megint csak nem jöttek jól. Plujko ma extrán játszott, viszont Baki, Benke, és Horváth pontjai nagyon hiányoztak.