Zsebe: Ehhez a csapathoz elég nagy türelem kell

Megszólal az Egis Körmend ügyvezetője. Honosítás, 0-4 és edzőváltás.

Zsebe Ferenc, az Egis-Körmend ügyvezetője a Nyugat Rádiónak adott interjúban elmondta, sokat várnak az új edzőtől, Ante Pericától. Beszélt a reményeik szerint nemsokára újra sikeres körmendi utánpótlásról és az Eurochallenge-sorozatról is.

– Hogyan látja az elmúlt négy fordulót a vezetőség, mi az, amin az új edzőnek leginkább változtatnia kellene?

– Változtatni leginkább a játékstíluson és az eredményességen kell, ez gondolom mindenkinek egyértelmű. Ez az új edző feladata lesz – abból a mély gödörből, amiben a csapat most van, neki kell megpróbálnia kiemelni a csapatot. Erre jó lehetőség lesz a pénteki, Zalaegerszeg elleni mérkőzés hiszen az ellenfél szintén nem kis problémákkal küszködik. Az első edzés után nagy változásokról nem lehet beszámolni, de a ma délelőtti edzésen már sokkal alaposabban és mélyrehatóbban tanulmányozták a játékosok a különböző játékelemeket. A kettő-kettő védekezést és az új figurákat is próbálta begyakoroltatni az új edző, Ante Perica. Bízom benne, hogy az ő szaktudása segítséget fog nyújtani számunkra, hogy pénteken már megszerezzük az első győzelmünket, és elinduljunk fölfelé azon az úton, amin szeretnénk ott lenni a bajnokság végén.

Legutóbb Jászberényben maradt alúl a csapat - az arcok mindent elárulnak
BB1.hu

– Mi lehet a sikertelenség oka? A sok idegenbeli mérkőzés a szezon elején, vagy esetleg a nyári játékosmozgás zavarta meg a csapatot?

– Tény és való, hogy nagyon alaposan kicserélődött a játékosállomány. Aaron Mitchellnek sem volt könnyű dolga, sajnos ő nem is tudott megbirkózni ezzel a feladattal. A csapat nagyon sok pontot kapott, a védekezésünk abszolút nem volt rendben. Ez okozta a vereségeket. A Kecskemét elleni mérkőzésünkön igaz, hogy kevés pontot kaptunk, de a KTE ellen általában kevés kosár esik. A négy mérkőzésünkből ezen az egyen működött csak a védekezésünk. A többi találkozón sok kosarat kaptunk, ami nem megengedhető ezen a szinten. Az, hogy a csapat mindig idegenben kell, hogy szerepeljen nem szerencsés, de a hosszú távú tervek között viszont az szerepelt, hogy legyen végre egy normális, kulturált csarnokunk, ahol a csapat hosszú évekig kulturált körülmények között tud szerepelni. Az, hogy az első öt mérkőzést idegenben játsszuk, egy olyan szintű csapatnál, mint amit mi szerettünk volna összerakni – hogy a bajnokság végén is kidomborodjon, nem lehetett volna probléma az, hogy idegenben legalább kettő mérkőzést megnyerjen. Nem sikerült, ez sajnálatos. Tudom, hogy közhely, de előre kell tekinteni, ehhez a csapathoz elég nagy türelem kell, hogy a megfelelő szinten tudjon kosárlabdázni.

– Ha már hosszú távú tervek: jelen pillanatban két játékos honosítottként szerepel a csapatban, illetve Latinovics is várja a magyar állampolgárságot. Rájuk hosszú távon is számíthat a klub, nem lesz az, mint nyáron, hogy ismét jelentősen átalakul a csapat?

– Nem, mivel hosszútávra kötöttünk velük szerződést. Természetesen benne van a lehetőség, hogyha kölcsönösen elégedetlenek vagyunk egymással, akkor elköszönünk egymástól. Azonban mindenképpen úgy kötöttünk szerződést, hogy azért, mert ők Körmenden szerzeték meg az állampolgárságot, ezért adjanak is vissza valamit, amennyiben mi is elégedettek vagyunk velük a szezon végén is. Tudom, hogy sok kritikát kaptunk, kapunk a honosítások miatt, de sajnos Magyarországon ma ez a tendencia. Amíg nem lesz megfelelő szintű utánpótlásbázis – tisztelet a kivételnek –, addig sajnos ez lesz a tendencia.

- Körmenden régebben mindig lehetett támaszkodni az utánpótlásra, ezek szerint most már itt is gondot jelent, hogy a fiatalok inkább a számítógép mellett maradnak?

– Sajnos így igaz, az utóbbi időszak kiesett. De most itt van a Doktor Péter, Németh Ákos, Molnár Levente, Laczó Levente-féle garnitúra, amely reményeink szerint 1-2 éven belül a nagycsapat magját adja. Bízom benne, hogy Érsek István vezetésével egy hosszú távú, gyümölcsöző munka kezdődött.

Zsebe Ferenc a jövőbe tekint
Bonyhádi Zoltán

– Mennyi türelem van a szurkolók részéről? Jön egy zalaegerszegi, majd egy Falco elleni csarnokavató-meccs...

– Tudom, hogy a türelem nem véges, ezért is bízunk nagyon az új vezetőedzőben, akit „lecsekkoltunk” előző csapatainál, az ottani vezetők elmondták, igazi munkamániás, aki jól tud bánni a játékosokkal. Nem vettünk zsákbamacskát, bízunk benne, hogy a tapasztalata átsegíti a gondokon a csapatot. Persze az kell ehhez, hogy a játékosok is odategyék magukat a pályán, amikor kell.

– Hamarosan indul az Eurochallenge-sorozat is. A gyengébb bajnoki szereplés átírta az ezzel kapcsolatos elképzeléseket?

– Nem. Most új lehetőség nyílt, egy új edzővel, remélhetőleg egy új mentalitású csapat kezdi el a menetelését, és ez az eredményességen is meglátszik majd. Tavaly is megvádoltak minket, hogy nem vesszük komolyan a sorozatot, de ez nem igaz, csak akkor még más jellegű problémák is adódtak. Idén szeretnénk továbbjutni a csoportkörből, ami nem lesz egyszerű, mert erős csapatokkal játszunk. Bízom benne, hogy mindhárom hazai meccsünket hozzuk és egyet elcsípünk idegenben is, ami elég lehet a továbbjutáshoz.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport