Egy elfeledett forrás, amit erdőmérnökök mentettek meg

A forrás mellett egy emlékmű maradványait is megtalálták, amit a meggyilkolt magyar királyné, Erzsébet tiszteletére emeltek.

2019 őszén a Soproni Egyetem Botanikus Kertjének munkatársai fedezték fel, hogy a sziklakertnek vélt falmaradványok valójában egy elfeledett forrás romjai, a maradványok pedig egy emlékműből származnak, ami a meggyilkolt magyar királyné tiszteletére készült 1898 késő őszén. Erről egy fennmaradt zárókő tanúskodott: „Erzsébet forrás 1898”.

A befalazott forrás 1903 novemberében a hadügyminiszter ajándékaként egy Erzsébet szoborral is gazdagodott (a királynőt ülve ábrázoló szobor 1945 után sajnos eltűnt), ennek ünnepélyes avatását 1903. november 19-én tartották katonai tiszteletadás keretében. Az eseményről egyetlen amatőr felvételt ismerünk, a fotó a mai A épület emeleti ablakából készült.

A fotó, ami az Erzsébet forrás szobrának leleplezéséről készült az egykori Soproni Magyar Királyi Honvéd Főreáliskola parkjában.
Soproni Egyetem

1968-ban pontosan a forrás tengelyébe állították fel, vagyis eléje helyezték az európai hírű professzor, Feistmantel Rudolf talapzattal ellátott, ma már balesetveszélyes mellszobrát. Ezt a zárókövet teljesen eltakaró mellszobrot augusztusban áthelyezték - közölte az egyetem.

Már 2020-ban is felmerült a forrás helyreállítása, de akkor a világjárvány megakadályozta a munkálatokat.

Az 1982-ben végzett erdőmérnökök áldozatos támogatásának köszönhetően idén teljesen megújult a forrás és környéke. Szeptember 5-én, csütörtökön 13 órakor az A. épület bejáratával szemben, a nagy platános és a Krasznai Sportcsarnok közötti területen ünnepélyesen avatják fel az újra felszínre került Erzsébet-forrást.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Ha további híreket és információkat is szeretne megtudni Sopronból és környékéről, iratkozzon fel az enyugat.hu facebook oldalára

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra