Egyéni csúcsokkal és érmekkel tértek haza a SZoESE versenyzői Zalaegerszegről

Kovács Attila nyert, Jacsev Sámuel 3. lett 5000 méteren. Mindketten nagyot javítottak az egyéni csúcsaikon.

Monstre atlétikai program zajlott Zalaegerszegen az elmúlt hétvégén. Ennek része volt az Országos Vidékbajnokság is. A férfi 5000 méteren eredetileg 10 fős mezőnyre lehetett számítani, de mivel az induláshoz kvalifikáció kellett, végül öten állhattak rajthoz. A SZoESE 3 versenyzőt nevezett: Horváth György, Kovács Attila és Jacsev Sámuel. Ott volt a Vasasból Molnár Ákos, aki az idei hegyifutó OB-t nyerte, valamint két évvel ezelőtti 10 kilométeres OB-n győztes Farkas Dáriusz (BEAC).

Szokásához híven Horváth Gyuri irányította a verseny első felét, másodmagával némi előnyt épített föl. Az üldözőboly azonban szintén jó tempóban haladt és fölértek, majd kis „szélárnyékozás” után váltott vezetéssel tovább növelték az iramot, az addigi élen haladókat leszakították. Az utolsó körben Kovács Attila indított egy iramváltást, amit Molnár Ákos 200-nál megkontrázott, egymás mellett értek a célegyenesbe. A fej fej melletti küzdelemből néhány tizedmásodpercnyi előnnyel Attila került ki győztesen. 14:47,45-ös óriási egyéni csúccsal Vidékbajnoki címet szerzett.

Jacsev Samu is részese volt a vezető triónak, 14:50,08-as szintén lenyűgöző E:CS-vel futott be a 3. helyre. Gyuri lett a negyedik, még mindig tiszteletet parancsoló 14:57,05 eredménnyel. Kívés István edző elárulta:

Büszke vagyok a fiúkra, izgalmas versenyt produkáltak. Nagyon jó évünk van.

SZoESE

Eredmények – Férfi 5000 méter:

  • 1. Kovács Attila SZoESE 14:47.45 PB
  • 2. Molnár Ákos Vasas 14:48.06 SB
  • 3. Jacsev Sámuel SZoESE 14:50.08 PB
  • 4. Horváth György SZoESE 14:57.05
  • 5. Farkas Dárius BEAC 15:23.32
  • Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Sport