Elégedett a Szombathelyen folyó munkával az MKSZ új mentora

Zsiga Gyula mesteredző és a 112-szeres válogatott, EHF Kupa-győztes jobbszélső, Iváncsik Tamás az SZKKA edzésén járt.

Zsiga Gyula mesteredző, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) szakmai igazgatója és Iváncsik Tamás, az MKSZ szakreferense, a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia új szakmai felügyelője látogatta meg a vasi egyesületet pénteken délután.

Zsiga Gyula, az MKSZ szakmai igazgatóját Pődör Zoltán, az SZKKA ügyvezető elnöke fogadta. A szakmai egyeztetésen elsősorban stratégiai kérdésekről tárgyaltak a felek, emellett szó volt az akadémia jövőbeli terveiről, nagyszerű és szerteágazó kapcsolatrendszeréről, a sportág további népszerűsítéséről, a versenyeztetési lehetőségekről, valamint az itt zajló képzésről.

Később megérkezett Iváncsik Tamás, az SZKKA frissen kinevezett szakmai felügyelője, aki Zsiga Gyulával együtt ellátogatott az egyetemi csarnokba, ahol csaknem nyolcvan akadémista lány tréningezett.

Iváncsik Tamást nem kell bemutatni a kézilabda-szerető közvéleménynek. A győri nevelésű szélső itthon Tatabányán, Dunaújvárosban és Balatonfüreden is játszott, legemlékezetesebb időszakát pedig Veszprémben töltötte, ahol hétszer volt bajnokcsapat tagja. A válogatott játékos 2008-ban EHF Kupát nyert a Veszprémmel, és abban az évben ő lett az év férfi játékosa, valamint Junior Príma díjat is kapott. Később légióskodott is, majd idén ősszel jelentette be visszavonulását, és az utánpótlásképzésben vállalt feladatokat.

– Remekül éreztem magam az első hivatalos látogatásomon. Örültem a felkérésnek, és különösen jó érzés egy olyan szervezetnél szakmai felügyeletet ellátni, ahol ennyi a gyermek, mint az SZKKA-nál. Négy edzést néztünk meg Zsiga Gyulával, és mindent rendben lévőnek találtunk, az edzők felkészültek voltak, a gyermekek pedig élvezettel végezték el a feladatokat. A közeljövőben ismét jövök az SZKKA-hoz, öröm ide érkezni, hiszen hihetetlen milyen sok lány tartozik az akadémia kötelékébe. Ezt a mély merítési lehetőséget hosszú távon is kamatoztathatja majd az egyesület – foglalta össze az első látogatás tapasztalatait a szombathelyikezilabda.hu oldalnak Iváncsik Tamás.

Zsiga Gyula és Iváncsik Tamás Szombathelyen járt
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport