Elektromos taxiflottát hoz létre Bécs

2017-ig mintegy 250 járműből álló elektromos taxiflottát hoz létre az osztrák főváros. A projektbe beszálló taxitársaságok járművenként akár 8 ezer eurós támogatást is kaphatnak. Gyorstöltőhálózat és ingyen áram is segíti a környezetkímélő autók térhódítását Bécsben.

A világ egyik legnagyobb elektromos taxiprojektjét hirdette meg a Wiener Stadtwerke és két bécsi taxitársaság. Az osztrák közlekedési minisztérium által is támogatott projektet két szakaszban valósítják meg, és három évig tart.

Nikolaus Normann, a Taxi 31300 ügyvezetője, valamint Gabriele Domschitz, a Wiener Stadtwerke elnökségének igazgatója
Thomas Lehmann / Wiener Stadtwerke

Az első szakaszban, 2016-tól mintegy 120 elektromos taxi áll majd az utasok rendelkezésére, a következő évben pedig 250 környezetkímélő járműre bővítik a flottát. Az elektromos autóra váltó taxitársaságok járművenként akár 8 ezer eurós támogatást is kaphatnak, ezen kívül pedig az igényeikhez igazított gyorstöltőhálózat is a rendelkezésükre áll majd. Azok a taxisok, akik az elsők között szállnak be a projektbe, egy éven át ingyen tankolhatnak a Wien Energie gyorstöltőinél, utána pedig kedvezményes tarifával juthatnak az üzemanyaghoz.

Mivel a projekt elindításához 60-80 elektromos autó szükséges, a Wiener Stadtwerke az elkövetkező hetekben és hónapokban információs rendezvényeken igyekszik kedvet csinálni a bécsi taxisoknak a váltáshoz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál