Április 26-án érkezik Prieger Szabolcs első szóló albuma, ami az ígéretek szerint minimalista hangszerelésre és dalközpontúságra törekedett. Az alapkoncepció részét képezi az is, hogy végig egy férfi és egy női hang kíséri egymást, amiben a szintén szombathelyi Korponay Zsófi segédkezett.
Prieger 12 pontjából (12 dalból áll majd az album) kettőt már ismerünk, hiszen február 23-án megjelent a Jelszó. Amikor először láttam a videóját, nem értettem, miért nem tudom átugrani a Szimfónia Kávézó reklámját, aztán kiderült, hogy az már maga a nóta volt.
Ezek után némi gyomorgörccsel, a legrosszabbakra készülve kattintottam a lejátszás gombra március 29-én, amikor megjelent az A városban hivatalos klipje. A videóban élettelen szombathelyi utcaképek, indokolatlan vulkánkitörés és a Monty Pythont idéző kezes montázsok váltják egymást, míg a nem túl épületes szöveg feliratozása odaégett a képkockákra.
Az A városban zeneileg még érdekesnek mondható, elektronikus egyveleg, amivel csak az a baj, hogy hasonlókat és jobbakat is tucatszámra találunk bármelyik, többórás zenei mixben a Youtube-on. Egyszer meghallgatja az ember, de újra meg újra már nem tenném fel, mert az animás múlt után ennél azért többet és jobbat vártam volna.
Végül elérkezünk a legfájóbb ponthoz, vagyis a szöveghez. Ez a kicsit szenvelgő: mától egyedül vagy, cigicsikkek mindenhol, annyira művi depressziót kelt, hogy inkább a kukába kellett volna dobni, mintsem felénekeltetni. Az "üres a váró/a talpamon rágó" rímpár gyökerét értem - szomorú mindkettő -, de ezt hasonlatot baltával faragták be ide, pont ahogy a videóba a szombathelyi utcaképek közé a kitörő vulkánt.
Ahogy azt is elhisszük, hogy voltak álomképek, csak ezek helyenként lázasra sikeredtek. A bizony szavunkkal például rendesen zsákutcába terelte magát Szabolcs, mert viszonylag nehéz rá jó rímet találni, ami itt nem is jött össze. Ez az elfuserált hasonlat a szigonnyal emberi léptékben nehezen elképzelhető, bár lehet, csak én vagyok annyira műveletlen barbár, hogy nem szoktam szigonyt enni. Például az alien belülről szakad ki az emberből, a szigony inkább átszúrja a testet.
Az a probléma az öregedő zenészekkel, hogy nem veszik észre, mikor kerülnek túl a zeniten, és még akkor is kibrusztolják maguknak az újabb lehetőségeket, amikor már rég az új generációknak kellene átadniuk a stafétát. Az egyelőre még kérdéses, hogy Prieger Szabolcs is ebbe a táborba tartozik-e már, annyi viszont bizonyos, hogy ezzel a két dallal tett egy lépést ennek a tábornak az irányába.
