Elhunyt Szondy István olimpiai bajnok öttusázó

1952-ben Helsinkiben aranyat és bronzot nyert, néhány év múlva már Frankfurtban tanított.

Kilencvenegy éves korában elhunyt Szondy István, az 1952-ben Helsinkiben olimpiai bajnok magyar öttusa-válogatott tagja. A hírt Szondy István fia közölte szerdán a magyar szövetséggel.

pentathlon.hu

Szondy István Cegléden úszóként és vízilabdázóként kezdte, majd a fővárosban öttusázóként és vívóként folytatta, végül lovasként fejezte be sikeres versenyzői pályafutását. Azon kevés magyar sportolók egyike volt, akik két sportág képviselőjeként is szerepeltek olimpián. Helsinkiben, 1952-ben tagja volt az első alkalommal ötkarikás aranyérmet nyert öttusa-válogatottnak, egyéniben pedig bronzérmet szerzett. Négy évvel később a Melbourne helyett Stockholmban rendezett ötkarikás lovasversenyen vett részt, de helyezetlenül zárt.

Öttusa-világbajnokságokon két arany-, illetve egy-egy ezüst- és bronzérmet gyűjtött, majd 1956-ban Németországba költözött. Ott előbb pincérként dolgozott, majd testnevelő tanári és edzői diplomáját hasznosítva tevékenykedett. Hosszú éveken át tanított a frankfurti Goethe Egyetemen, a vívószakosztály vezetőedzője volt, és a német öttusa-válogatott felkészítésében is közreműködött. A 80-as évek elejétől mind gyakrabban járt Magyarországra, s 1999 őszén végleg hazatelepült.

Pályafutása elismeréseként szülővárosa, Berettyóújfalu és Cegléd is a díszpolgárává választotta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport