Eligazolt Hencsey Tamás, az Egis Körmend edzője

A következő szezonban vezetőedző lesz.

Sziasztok!

Szeretném tudatni az MTE Család minden tagjával, hogy a mögöttem álló hetekben, napokban egy nagyon nehéz döntést hoztam meg, de úgy éreztem, hogy ezt most meg kellett tennem.

Ahogyan az elmúlt években, úgy most is több ajánlatot kaptam, és most úgy döntöttem, hogy a következő szezonban máshol fogok dolgozni, más helyen próbálok új impulzusokat, tapasztalatokat gyűjteni.

Tíz éve dolgozom folyamatosan a csapatunk mellett edzőként. Ez idő alatt megszámlálhatatlanul sok élménynek lehettem részese és alakítója, amiért nagyon hálás vagyok mindenkinek, akik segítették a munkámat.

Szeretnék ezért köszönetet mondani mindenkori munkatársaimnak, mindazoknak, akik a klubnál velem együtt dolgoztak ez idő alatt.

Köszönöm szépen a játékosoknak és edzőtársaimnak és nagy köszönetet szeretnék mondani a mellettünk mindig kitartó szurkolóinknak!

Külön szeretném megköszönni polgármesterünknek, Bebes Istvánnak a bizalmat és a lehetőséget, hogy az MTE edzője lehettem.

Őszintén remélem, hogy a jövőben is lesz még erre lehetőségem, hiszen nem szeretnék hátat fordítani szülővárosomnak és nevelő egyesületemnek, de most úgy éreztem, hogy új kihívásra, környezetváltozásra van szükségem.

A jövőben szerzett további tapasztalataimat szeretném majd egyszer újra a Körmend javára kamatoztatni!

A következő szezonban a MAFC csapatának vezetőedzőjeként fogok dolgozni, de továbbra is, amiben tudom, segítem a Körmendet.

Jó pár emlékezetes pillanatot őrzök magamban, amelyekért mindenkinek hálás vagyok!

Hencsey Tamás

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport