A Szombathelyi Diákönkormányzat szervezésével került megrendezésre a 2023-2024 tanév első sportbajnoksága, melyet a VMSZ Puskás Szakképző Iskola és Kollégium udvarán tartottak - tájékoztatta lapunkat Porpáczy Marcell, szombathelyi diák-alpolgármester, a verseny főszervezője.
Mint írta, a labdarúgó mérkőzèsek bírója Alacsony Ákos a Diákönkormányzat Sportigazgatója, jegyzője volt.
Az eseményen Görcz Gergő diákpolgármester azt is bejelentette, hogy a “Mozogjunk együtt!” program az egész tanévben, minden héten más helyszínen várja a sportolni szerető diákokat.
A képekre kattintva galéria nyílik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!