Az Egis Körmend gárdája ma a következő kerettel kezdte el a felkészülést a következő bajnoki sorozatra, illetve a FIBA új nemzetközi sorozatára, az Európa Kupára: (FIBA Europe Cup) Ferencz Csaba, Tóth Norbert, Farkas Attila, Sömenek Martin, Doktor Péter, Molnár Levente, Németh Ákos, Lakosa Zsolt, Nermin Hujdurovics, Luka Katura, Cole Dickerson, Wesley Channels, Kendrick Perry, Bordács Soma.
Utóbbi játékos a Vasasból érkezett Körmendre. A tehetséges kosaras tagja az U 18-as válogatott keretének.
Vele együtt mindenki megérkezett és Teo Csizmics rendelkezésére állt a ma reggel, 9 órakor megkezdett első edzésen - adta hírül a körmendi klub hivatalos közleménye.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!