Elment az eszük? A birkózás lekerül az olimpiáról (Frissítve)

A vasi sikersport a dolgok jelenlegi állása szerint 2020-tól már nem lesz versenyszám, helyette a vusu sportos változata, vagy a sportmászás jöhet. Veréb kizártnak tartja, hogy ez bekövetkezzen.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága keddi ülésén meglepőt lépett, a jelenlegi ötkarikás programból a birkózást jelölte „kihagyhatónak”, ez a sportág került arra a listára, amely az olimpiai programba kerülésre pályázó sportágakból áll. Mindez azt jelenti: szinte biztos, hogy a birkózás lekerül a 2020-as játékok programjáról – adta hírül az nso.hu.

A végrehajtó bizottság május végén, Szentpéterváron akár még vissza is helyezheti a műsorba a most kikerülő sportágat (erre a lehetősége megvan), ugyanakkor nem tűnik életszerűnek, hogy három hónap múlva alapvetően másként ítéli majd meg a helyzetet, és nem a hét új pályázó – a vusu sportos változata, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate és a wakeboard, valamint a 2008 óta a programban nem szereplő, ezúttal közösen jelentkező baseball és softball – közül választ majd egyet.

A Haladás birkózója, Hatos Gábor Londonban bronzérmes lett
Tánczos Mihály

A nemzetközi hírügynökségek a vb-ülést beharangozó írásaikban egyaránt az öttusát és a tékvandót látták a legveszélyeztetettebb helyzetben lévőnek, ugyanakkor az AP már ekkor jelezte, az asztalitenisz, a birkózás és a tollaslabda körül is vannak kérdőjelek. A 2016-os riói olimpiára felvett rögbi és golf nem lehet kieső.

A testület 15 tagja a NOB programbizottsága által készített jelentésre támaszkodott, amelyben valamennyi olimpiai sportágat értékelték 39 szempont alapján. Ebben az átfogó jelentésben adatok szerepelnek többek között a sportágak versenyeinek látogatottságáról, globális lefedettségéről, a fiatalok körében mért népszerűségéről, televíziós nézettségéről vagy éppen doppingellenes rendszeréről.

A mostani döntéssel az öttusa megmenekült (2020-ra biztosan), azonban a birkózás valószínűleg áldozatul esik a módosításnak. Az AP hírügynökség információi szerint a birkózás mellett a későbbiekben (legkorábban 2024-ben) a tékvandó, a tollaslabda és az asztalitenisz is kikerülhet az olimpiai programból.

A birkózás minden újkori olimpia programjában szerepelt (azaz 1896 óta folyamatosan), a női birkózás a 2004-es athéni játékokon debütált.

A magyar birkózó válogatott a 2012-es londoni olimpián három érmet szerzett: Lőrincz Tamás ezüstérmes lett, Módos Péter és Hatos Gábor pedig egyaránt bronzérmet nyert – utóbbinak utólag ítélték oda a bronzot, miután az üzbég Soslan Tigiev pozitív doppingtesztet produkált. A birkózás hazai képviselői összesen 19 arany-, 16 ezüst- és 19 bronzérmet nyertek a játékokon.

A végrehajtó bizottság indítványáról a közgyűlés szeptember 7-én, Buenos Airesben szavaz – ekkor alakul ki véglegesen a 2020-as olimpia programja - írja a Nemzeti Sport Online.

Veréb nem hiszi, hogy a „legősibb” sportágat kivennék a játékokról

A hír napvilágra kerülése után Veréb Istvánt, a Magyar Birkózó Szövetség elnökségi tagját, a Haladás VSE edzőjét, Hatos Gábor és Ligeti Dániel trénerét kérdeztük, hogy mit szól a NOB döntéséhez.

Én is nemrég értesültem a hírről, de vannak fenntartásaim. Nem tudom elhinni, hogy ez a döntés végleges és valóban bekövetkezne, hogy a birkózást kivennék az Olimpia programjából. Vannak olyan sportágak, amik a birkózásnál sokkal kevésbé nézettek. Arról nem is beszélve, hogy ez a sportág az egyik legősibb. Nem hiszem, hogy hozzá fognak nyúlni. A 2020-as Olimpia még odébb van, a kiírásban lesznek változások. A birkózásnak nagyon komoly összefogása van, nem fogják hagyni, hogy kivegyék.

Mi egyébként ilyenkor a sportágválasztás menete? A birkózás helyére ugyanis a vusut javasolták.

Ez még csupán csak egy javaslat. A döntés később lesz még. Amit én még egyszer hangsúlyozok, hogy nem lehet ezt a javaslatot végig vinni.

A FILA, a nemzetközi szövetség vagy akár a Magyar Birkózó Szövetség kell, hogy tegyen lépéseket?

Minden országból vannak a FILÁ-ban képviselők. Hazánkból Dr. Hegedűs Csaba elnökünk képviseli a mi érdekeinket, elég magas szinten. Én azt gondolom, hogy biztos fognak ennek érdekében tenni, hogy a birkózás bent maradjon a programban. Szerintem minden országban megrökönyödtek ezen a híren, nagyon sokan hívtak és mindenkinek ugyanazt tudom mondani: Ez nem lehetséges!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport