Most először tűztek szalagot a végzős diákokra a szombathelyi Brenner-iskolában. Mindez azt jelenti, a nyolcosztályos gimnázium első diákjai „felértek”, azaz ettől a tanévtől számít teljesnek az osztályok száma.
A 2012-ben indult, a Szombathelyi Egyházmegye által fenntartott Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium kétségkívül népszerű a szülők és a diákok körében.
Sikerének titka megérne egy hosszabb elemzést, de most egy ennél látszólag egyszerűbb kérdésnek jártunk utána.
Lapunk ugyanis még korábban kapott egy levelet, amelyben egyik olvasónk azt feszegette, hogy a szombathelyi Brenner-iskola tervezésekor alábecsülték a tanulói létszámot, ezért most helyhiány van az épületben.
A 12 évfolyam csak úgy fér el – állítja a levél írója – hogy "a szomszédos szaléziak udvarán lévő oratórium egész felső emeletét kellett elvenniük, hogy abban osztálytermeket alakíthassanak ki."
Mindez gondot okoz az említett szalézi intézményben.
A témával kapcsolatban megkerestük a Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium igazgatóját.
Englert Zsolt közölte: amikor 2009-ben meghirdették a tervpályázatot, az egyházmegye már figyelembe vette a 2012-ben induló nyolc évfolyamos gimnáziumot.
Az új épületet 2014-ben kezdték építeni, és maga az oktatás 2015 szeptemberében kezdődött el.
Jelenleg 29 csoportban 744 tanuló jár az iskolába, ahol 42 különböző méretű, oktatásra használt termet alakítottak ki.
A szaléziakkal való viszonyról
Ami a szalézi rendet illeti, velük már az építkezés előtt jó viszonyban voltak, hiszen több iskolai rendezvényt is tartottak a Szent Kvirin-templomban és a Don Bosco-teremben. Az új épülettel a viszony még szorosabb lett, az iskola területet ad a Szalézi Táboroknak, és az Oratórium fiataljainak, akik a udvar és a sportpálya mellett termeket és az étkezőnket is használhatták – közölte lapunkkal az igazgató.
Bővíteni kellene
Ugyanakkor – ahogy az iskolavezető szavaiból is kiderül – szűkös a hely a Brenneben.
"Az elmúlt években jelentős mértékben megnőtt az érdeklődés iskolánk iránt. Fenntartónk két éve eldöntötte, hogy keresi az épület bővítésének lehetőségeit, hiszen a korszerű oktatás több helyet igényel, mint szigorúan a termek száma" – közölte lapunkkal Englert Zsolt.
Ami a szalézi épületben levő termeket illeti
Az iskola már korábban megkereste a szaléziakat, hogy átmenetileg segítsék ki őket termekkel, hogy kényelmesebbé tegyék a tanulók elhelyezését. És mivel a rend helyi és országos vezetése is rábólintott a kérésre, így ebben a tanévben valóban igénybe vesznek két szalézis tantermet, amelyeket az oratórium kevésbé használ.
A termeket természetesen nem vettük el, sőt a délutáni időszakban és hétvégén tanulóink nem tartózkodnak ott, így a fiatalok ezeket a termeket is használhatják – tette hozzá az iskolaigazgató, aki szerint a Brenner jelenléte a szaléziaknál nemhogy gondot nem okoz, de elmélyíti a kapcsolatukat.
Frissítés:
Szerkesztőségünket csütörtök délután felhívta egy apuka, akinek fia az érintett iskolába jár. Elmondta, hogy tapasztalata szerint valóban nagyon jó a viszony a Brenner-iskola és a szaléziek között: a fia is szívesen vesz részt az utóbbiak által szervezett programokon. Az igaz - tette hozzá -, hogy az iskolában az utóbbi időben nagyon megnőtt a gyermeklétszám, ami szerinte "eltömegesedéssel" is jár.