Először botlott, de még mindig veretlen az NB I/B-ben az SZKKA

A Haladás elveszítette a kiesési rangadót.

Megkezdődött a tavaszi szezon a női másodosztályú kézilabda bajnokság nyugati csoportjában. A listavezető Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia elveszítette százszázalékos mérlegét, miután egy kemény rangadón, 28-28-as döntetlent játszott Kozármislenyben.

A nagy távolság ellenére is szép számú vendég drukkerhad kísérte el a csapatot Baranyába, akik "Együtt bármire képesek vagyunk!" feliratú pólóban szurkolták végig a találkozót.

Szép számú szurkolósereg kísérte el Baranyába is az SZKKA-t
szombathelyikezilabda.hu

Kozármisleny SE - Szombathelyi KKA 28-28 (15-14)

SZKKA: Terenyi (k) - Mayer 4, Horváth 3, Pődör, Szendrei, Virág 6, Varga 2. Csere: Gadányi (k), Csire 1, Udvardi 5, Takács 1, Moutsogianni 1, Hornyák 5.

- Nehéz mérkőzésre számítottunk és azt is kaptuk. Nagyon rossz kapus- és átlövő teljesítményünk volt, valamint rengeteg ziccert hibáztunk. Terveink szerint az első két fordulóból minimum 3 pontra van szükségünk, ebből egyet megszereztünk, jövő héten javítjuk hibáinkat és megszerezzük a hiányzó kettőt - értékelte a kozármislenyi vendégszereplést a klub honlapjának Marosán György vezetőedző.

Itt visszanézheti a rangadót!

A csapat 11 győzelemmel és 1 döntetlennel ideiglenesen visszacsúszott a második helyre a tabellán, de csak azért, mert a NEKA egy meccsel többet játszott. A következő fordulóban jön a szuper rangadó, a tabella 1-2. helyén álló csapatok küzdelmét, az SZKKA – NEKA csatát február 23-án 16 órától rendezik.


HVSE: egyre nehezebb helyzetben

A focisták mellett a kézilabdázók is egyre mélyebbre ássák magukat a centenáriumát ünneplő zöld-fehér egyesületnél. A Haladás VSE Sport Kft. elveszítette hazai pályán a kiesési rangadót, 24-23-ra nyert a Dorog Szombathelyen.

HVSE Sport Kft. - Dorogi ESE 23-24 (11-11)

A zöld-fehérek 1 győzelemmel és 11 vereséggel továbbra is sereghajtók a mezőnyben.

A 12. forduló további eredményei:

NEKA - Rinyamenti KC 36-26
Pénzügyőr SE - Győri Audi ETO KC U19 27-28
Szekszárdi FGKC - Mohácsi TE 1888 21-22
és DKKA U19 - Gárdony-Pázmánd NKK 32–23

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport