Előzetes letartóztatásba helyezték a soproni kettős gyilkossággal gyanúsított férfit

A gyanú szerint pénteken megölte szüleit.

Előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság azt a 42 éves férfit, aki a gyanú szerint pénteken megölte szüleit Soproni kettős emberölés: szüleit gyilkolhatta meg a férfi 2017. November 03. 14:51 Sopronban - közölte a Győri Törvényszék sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.

Havasiné Kulcsár Petra elmondta, hogy a jogerős határozat szerint a férfi pszichés állapota miatt fennáll az újabb erőszakos bűncselekmény elkövetésének lehetősége. Emellett a már megtörtént bűncselekmény súlya és a tanúk befolyásolásának lehetősége is indokolta az előzetes letartóztatást.

A férfit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe viszik - tette hozzá.

A gyanúsított pénteken olyan súlyosan bántalmazta idős szüleit soproni lakásukban, hogy a helyszínen meghaltak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek