Elrendelték a Dunaferr felszámolását

A Fővárosi Törvényszék hivatalból rendelte el az adós gazdálkodó szervezet felszámolását, és döntött az ideiglenes vagyonfelügyelő kijelöléséről.

Fővárosi Törvényszék haladéktalanul, már a vonatkozó rendelet hatálybalépésének napján intézkedett a Székesfehérvári Törvényszék által szerdán az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. mint adós ellen kezdeményezett felszámolási eljárásban - közölte a budapesti bíróság.

Az ideiglenes vagyonfelügyelőnek a végzés kézhezvételét követő napon meg kell kezdenie a tevékenységét, amiről nyolc napon belül tájékoztatnia kell a bíróságot.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint, amennyiben a cégbíróság hivatalból tudomást szerez arról, hogy a cég több mint 400 napja nem tett eleget az éves beszámoló letétbe helyezésére és közzétételére vonatkozó kötelezettségének, és az utolsó letétbe helyezett éves beszámolója szerint nettó árbevétele eléri vagy meghaladja a tízmilliárd forintot, akkor a cégbíróság 3 munkanapon belül kezdeményezi felszámolási eljárás megindítását a cég ellen, és fellebbezésnek nincs helye.

A nyilvánosan elérhető legfrissebb, 2021-ben közzétett 2019-es beszámoló szerint a több mint négyezer embert foglalkoztató ISD Dunaferr Zrt. a 2019-es üzleti évben 289 milliárd forint nettó árbevétel mellett 54 milliárd forintos veszteséget szenvedett el. Pintér Tamás, Dunaújváros jobbikos polgármestere szerint nagyon fontos lenne, hogy a kormány ne akadályozza a tulajdonosváltást a Dunaferrnél.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek