A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Rába intenzív áradása miatt elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a folyón Szentgotthárd térségében. Az igazgatóság legfrissebb adatai szerint a Rába folyó szentgotthárdi és körmendi szelvényében is másodfokú készültségi fokozatot meghaladó tetőzés várható.
A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság értesítette az áradás által leginkább veszélyeztetett települések polgármestereit, közbiztonsági referenseit a várható árhullám érkezéséről, és felkészítette őket az esetleges védekezésre. Az igazgatóság folyamatosan figyelemmel kíséri a várható időjárást és a folyó vízállását. A katasztrófavédelmi megbízott helyszíni szemlét tart, az önkéntes tűzoltó egyesületek pedig figyelőszolgálatot látnak el a Rába áradása által érintett településeken.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!